Szóval az én történetem ott kezdődik, hogy megismertem életem szerelmét. Tudjátok azt a nagy őt, akibe nem akarsz beleszeretni, mert ismered a múltját. Aztán eljön a pillanat, amikor érzed, hogy sokkal többet érzel iránta, mint barátság. Egyre többet vagytok együtt, majd egy váratlan pillanatban megcsókol. Igen, én már akkor tudtam, hogy Ő az. Szóval már huzamosabb ideje együtt voltunk, imádtunk minden percet egymással tölteni, nem voltak feltételek szabva a másiknak, bíztunk egymásban. Egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, majd megtörtént a csoda, szeretkeztünk. Akkor még nagyon bátortalan voltam, de hála neki leküzdöttem a kezdeti gátlásaimat és már szabadon élvezünk minden apró pillanatot. Szóval jött egy szomorú hír, munkanélkülivé vált.
Először minden rendeződni látszott, majd hirtelen elhatározásból eldöntötte, hogy Katonának áll, már csak a fizetés miatt is. Nem is tudom megszámolni, hogy hány alkalommal könyörögtem neki, hogy ne tegye, majd beláttam, hogy azért vagyok az oldalán, hogy támogassam és ne hátráltassam őt. Így csak megkérdeztem, hogy mit vár tőle. Azt felelte rá, hogy ha belegondolok, akkor megértem, lehetne jogosítványa és később nem fájna a feje családalapításon. Itt egy pillanatra elmosolyodtam, majd folytatta tovább, hogy nyugodtan fel lehetne nevelni 2 gyereket és nem fájna a feje miatta, meg, hogy erősítené a kapcsolatot kettőnk között, hogy kitartunk egymás mellett és hogy ha hazajön kezdhetnénk közös életet, saját házzal és nyugodtan élhetnénk az életünket. Persze belegondolva logikus, nem biztos hogy megtudnánk teremteni a szép jövőt így a gyermekeinknek és az is igaz hogy rizikó nélkül nincs nyereség. De ne az életünkkel játszunk.
Minden lehetőséget lejátszottam a fejemben, de egyik sem volt működőképes, így mivel azt akartam hogy tudja mellette állok támogattam, persze amíg el nem sírtam magam a gondolatra. Aztán végleg dugába dőlt minden, jelentkezett a katonasághoz. Sok papírt kijárt, míg én az érettségimre koncentráltam. Elment az egyik felmérésre, legalább is én annak tudnám mondani, ahol 3,2 km-t kellett lefutnia 20 perc alatt, nem is tudom már hány fekvőtámaszt és felülést meghatározott idő alatt. Aztán nem sokkal később megjött a behívó levél. Hihetetlenül szakadni kezdtek a könnyeim akkor, de még így is támogattam minden szavammal, elvégre is értem is tette. Szóval a hátralévő időt [ami nem volt túl sok] együtt töltöttük, szinte minden percét. Aztán az indulásának napján csomagoltam a cuccai közé egy levelet is, amiben leírtam minden bennem lejátszódó gondolatot, azokat is, hogy mikre gondoltam, hogy megakadályozzam, hogy elmenjen. Azt is beleírtam, hogy mellette szerettem volna állni akkor is, ha a döntésével nem értettem egyet. A borítékba tettem magamról egy fényképet, aminek a hátoldalára írtam hogy soha nem felejtsen el és hogy annyi minden vágyam hogy hazatérjen a szolgálatról.
Becipzároztam a táskáját és nem sokkal később már a pályaudvaron álltunk, ahol váltottunk egy szenvedélyes csókot, ami hosszú perceken át tartott. Éreztem ahogy a sós könnyeim égetik az arcomat, aztán kinyitottam a szemem és láttam őt is, ahogy a könnyek peregnek le az arcán. Az volt az első eset hogy sírni láttam, pedig nem kevés ideje voltunk együtt már akkor sem. Aztán felemelte a táskáját és felszállt a vonatra. Hátra sem nézett, egy pillanatra sem, de tudtam, hogy ez így mindkettőnknek a legjobb. Aztán leült az ablak mellé, ahonnan éppen láthattuk egymást. Integettem neki és tovább folytak a könnyeim patakokban, de nem tettem ellene semmit, hagytam, hogy égessék felhevült bőrömet. Eltátogtam neki, hogy szeretem, amit viszonzott, majd indult is a vonat, integetett nekem és dobott egy puszit, amit én megfogtam és a szívemre nyomtam. Aztán ahogy a vonat kiért az állomásról én összerogytam és órákon át sírtam a peronon, majd végül úgy döntöttem, hogy ideje lesz nekem is haza menni, mielőtt beesteledik, így feltápászkodva megtöröltem a szememet és útnak indultam. ~Szeretlek!~ hangzott a fejemben a mondat.
Aztán mintha kicseréltek volna, teljesen élettelenné váltam és csak azt vártam, hogy írjon nekem és megbizonyosodhassak róla, hogy épségben van. Két hét múlva jött ez első levelem:
"Szia Kedvesem! Köszönöm a leveledet, de szerintem így a legjobb és nem kell félned, hogy elhagylak vagy hasonló, számomra te vagy az egyetlen nő a világon. Miután odaértünk megkaptuk az egyenruhát és az első nap, mint újoncokat befogtak minket krumplipucolásra és cipő tisztításra. Aztán másnap rögtön el is kezdődtek a kiképzések. Hihetetlen sok dolog van és annyira nehezek, viszont érted megéri. Nem írhatok most többet sajnálom, mert mennem kell, de ígérem, hogy ahogy tudok haza megyek. Azt hiszem két hét múlva haza tudok menni 1-2 napra. Majd írok Szerelmem. Szeretlek és te se felejts el engem." fejezte be a levelét, ismételten sírni kezdtem, de megnyugodtam hogy nincs vele semmi gond. Találtam a borítékban róla egy fényképet katonai egyenruhában. Meglehetősen férfias és szexi volt.
Tanulással próbáltam kitölteni azt az űrt, amit miatta éreztem, nem sokkal később úgyis az érettségi határideje jött. Ígérete szerint hazajött hozzám. Meglátogattuk a családját, természetesen együtt. Addig szabadnapot vettem ki a családomban és már fél órával a vonat érkezése előtt a pályaudvaron voltam. Ahogy leszállt a vonatról letette a táskáját és én a nyakába ugrottam. Hosszan csókolt, lágyan, mégis oly éhesen. Boldog voltam megint, talán a régi önmagam, még ha csak pár napra is. Együtt töltöttünk minden pillanatot, mint azt már említettem. Ahogy végeztünk a látogatással elmentünk kajálni és filmeztünk, aztán persze jött az együtt alvás része. Egész éjszaka szeretkeztünk, mint akiknek az az utolsó.Délután felkeltünk és folytattunk mindent amit abbahagytunk. Meglátogattuk az én családomat is, akik természetesen örömmel fogadták őt, bár édesanyám is olyan szomorú volt a lelke mélyén mint én. Aztán sajnos vissza kellett utaznia.
~1 év múlva~
Az érettségit sikeresen leadtam, majd elmentem szakmát tanulni, kivételesen jó döntést hoztam ezzel kapcsolatban. Letettem az angol nyelvvizsgámat is, persze már tanultam közben az orosz nyelvet is, mivel volt tapasztalatom egész jól ment, reméltem, hogy tudok, majd kezdeni valami a nyelvvel. Szóval Ő amikor csak tudott mindig írt nekem levelet én pedig minden levelemben ellocsogtam neki, hogy mennyire szeretem és hogy van úgy hogy még órákat sírok még mindig miatta és alig várom hogy megint mellettem legyen. Olyan édes volt, ahogyan kiöntötte nekem a lelkét a levelekben. Minden fiú ismerősömmel megtagadtam a kapcsolatot, nem akartam hogy szegény rosszul érezze magát, mert én tudtam, hogy én nem lennék képes se megcsalni se más pasira nézni, de hát az ember milyen, egy ilyen kapcsolatban pedig főként. Nagyon aggódott és ezt ki is fejtette kismilliószor a leveleiben.
Sikerült jó állást találnom a tanulás mellé, így még kaptam plusz pénzt is. Anyáéknak adtam pénzt bele a kajába legalább és közben tervezgettem, hogy mit csinálunk majd amikor hazajön Ő. Mindig kuporgattam a pénzt, mert nem szeretem, ha nekem vesznek valamit, így amíg haza nem jött megint gyűjtöttem, majd hazaérkezte napján elmentünk vásárolni. Mint a gyerekek egy nagy táska édességgel mentünk haza, gumicukrokkal, csokikkal, chips-ekkel, energia italokkal, üdítőkkel stb stb. Otthon csináltam vacsorát és míg vártak hogy készen legyen a kaján, a testvéremmel játszott. Aztán bevonultunk a szobánkba és bekapcsoltuk a TV-t fogalmam sincs mi ment a TV-ben mert lekötött Ő.
Megbabonázva néztem őt és hallgattam. Nagyon sok mindent mesélt, hogy milyen nehéz az egész, de kezdi megszokni, aztán mondta, hogy feljebb lépett egy fokot a ranglétrán, amiért kirí a többiek közül erőnlét, gondolkodás és szófogadás miatt, így most többet tud megspórolni nekünk az elkövetkezendő életünkre. Megcsókoltam az aranyossága miatt és kimentem bevinni az ételt. Megvacsoráztunk, letöltöttünk egy filmet és nézni kezdtük, miközben zabáltuk a sok édességet és ittuk az energiaitalokat. Hála a cukor túladagolásnak egyikünk sem tudott aludni és a heves csókcsata után éjjelbe nyúló szeretkezés folyt le a szobánkban. Már addigra szedtem fogamzásgátlót így nem kellett különös védekezésen törni a fejünket. Magunkra húztam a takarót és a karjaiban aludtam el, ő persze még nem tudott aludni így tévézni kezdett, csak én fáradtam el 4 orgazmustól szinte egymás után.
~5 év múlva~
Boldog voltam, hogy még mindig együtt voltunk, másrészről pedig azért, hogy még mindig megvan nekem épségben. Folyton leveleztünk, bár egyre kevesebbet írt az utolsó 2 évben. Persze tudtam az okát, egyre feljebb harcolta magát a ranglétrán, persze volt, ami motiválta. Sok külföldi küldetést elvállalt, hogy még több pénzt tudjon hazahozni, aminek nem örültem, hiszen csak veszélynek tette ki magát. Az 5. év végén már keveset járt haza, egyre jobban kezdett hiányozni- Én már munkába álltam végleg és még a szüleimmel éltem, de mindenben támogattam őket. Igazam volt, az orosz nyelvvizsga igazán jól jött. A fizetésemre nem lehetett panasz, így én is tudtam félretenni havonta legalább 20000FT-t, tudom nem sok, de év végén igazán kifizetődő tudott lenni. Én pedig örültem neki, hogy majd belepótolhatok a kis közös tervünkbe, még ha nem is sokat.
~6 év múlva~
Az utolsó levelében leírta, hogy mikor találkozunk majd az állomáson. A levél 4 hónappal a megbeszélt időpont előtt jött. Az alatt a négy hónap alatt pedig ő sem jött haza, én pedig egyre idegesebb lettem. Féltettem, csak azon kattogott az agyam, hogy mi van ha már nem is tud hazajönni.
Aztán a megbeszélt nap napján, búskomoran másztam ki az ágyból, öltöztem fel és indultam útnak. Némi remény volt még a tarsolyomban, de szinte kisírtam az összeset.
A peronra lépve vártam, hogy beérkezzen a vonat, leültem a padra és vártam. Aztán megérkezett a vonat, nem láttam a leszállók között Őt, ezért felálltam és elkezdtem nézelődni, hátha csak véletlenül nem vettem észre. A tömegben csak nézelődtem, majd sírva a földre rogytam. ~Hát ennyi volt?!~ zokogtam és a földet kezdtem el bámulni, az emberek ügyet sem vetettek rám és csak mentek a maguk kis dolga után.
Aztán egy kéz megkocogtatta a vállamat. Hátra fordultam és megláttam őt mosolyogni.
- Szerelmem! -mondta és felhúzott magához majd a csípőmre téve a kezét megcsókolt. Automatikusan fontam a nyaka köré a kezemet és hosszasan csókolóztunk. Végre lejárt a szolgálati idő, erre vártam márt mióta, talán meg sem tudom számolni hány éve, szerinte azóta, hogy elment.
- Szeretlek! -váltunk szét és egyszerre mondtuk ki ezt a bűvös szót.
~~~ Ezután már egyértelmű volt minden, hogy mit kezdünk az életünkkel. ~~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése