The Perfect Crime ~ A tökéletes bűntény

Az egész úgy kezdődött, hogy felkeltem. Már meg volt a tervem, minden szükséges eszközt beszereztem korábban. Egy fekete sporttáskába összegyűjtöttem a kellékeket: egy fekete hosszú ujjú felső, egy fekete hosszú nadrág, egy fekete acélbetétes, egy fekete kesztyű, egy fekete maszk, amiből csak a szemem látszik. Ezek mellett raktam még be altatót, textilt és egy kést. Hogy miért kellettek ezek a kellékek? Nos a folytatásban kiderül.

Szóval miután befejeztem a pakolást, felhívtam a barátomat. Megbeszéltük a találkozót és, hogy fedez, amíg elvégzem a kis dolgomat. A fedezés terve is meg volt már, abban egyeztünk meg, hogy legyen alibim, ezért elmegyek hozzá és filmezünk. Bejelentkeztem a facebook fiókomba nála a kis netbookomon, hogy majd írjon ki valami nyálas dolgot, hogy ilyen meg olyan jó vele filmezni. Átöltöztem nála és útnak indultam a sötét éjszakába. Szerencsére egy olyan helyre vezetett az utam, ahol nem voltam fények, illetve csak egy minimális.
Tudtam mikor ér haza, tudtam mindent róla. Talán nem kellett volna akkor megkeserítenie az életemet, talán akkor nem bántottam volna. Megláttam az utcán egyedül sétálni hazafelé, mocorgást hallattam mellőlem, hogy egy kicsit a sötétbe jöjjön. Rögtön felém fordult, szerencsére nem vett észre. Megrezzent, amikor tovább mocorogtam, illetve bújtam előle. Míg ő közeledett én igyekeztem mögé kerülni.
Amikor végre sikerült mögé kerülnöm rögtön az orra alá nyomtam az altatós textilt és megvártam amíg elalszik, hogy ne vonzzon senkit oda a sikítása. Majd lefektettem a földre, ráültem és a kést nem is számoltam hányszor a szívébe mártottam. Igen, soha nem tűrtem ha valaki valamit ellenem tett.
Azután felálltam és a közeli folyóhoz cipeltem. Olyan sötét volt az éjszaka, hogy az orromig is alig láttam, de a folyóig eltaláltam. Ő már ott várt rám, együtt kötöttünk a lábára egy nagy szikla darabot és bedobtuk a vízbe. Ezután elmentünk egy közeli tisztásra a ruhát elégetni és a többi bizonyítékot porrá zúzni. Hamuvá égett minden, mi pedig közösen és bűntudattól mentesen éltünk. Egy darabig...

Alig telt el pár nap a rendőrség megkeresett, de persze volt alibim. Azt is tudtam rögtön, hogy ki küldte hozzám, de úgy döntöttem, hogy egy ilyen tökéletes bűntény elég volt az életemben. Mosolyogva ültem le Vele a kanapéra és bújtam karjai közé, egy cseppet sem bántam meg, megérdemelte...

__________________________________________________________________________________

Bocsánat ha ratyi lett ^-^' Én is jobbat vártam és a fejemben hosszabbnak is tűnt meg minden.. TTwTT Remélem azért olvasható és nem köveztek meg :3

~~ Alone ~~

Íme, eljött az idő, hogy meséljek. Park Rin vagyok, 21 éves. Érdek barátságokat kötöttem, ahol engem használtak ki és ugráltattak. Nemrégiben minden barátom cserben hagyott. Azt hittem az életemnek vége, mert eddig csak rájuk alapoztam. De rájöttem, hogy nem bízhatok meg senkiben és nem kellenek nekem többé olyan barátok, amiket akkor szereztem.
Aztán 1 hónappal később megtaláltam azt a fiút, akit tudok még őszintén szeretni. Nem akartunk rögtön bele vágni a szerelem témába, ezért csak összejárogattunk. Két hét múlva megcsókolt, onnantól kezdve már kapcsolatban voltunk. Eljött egy fontos ünnep az életemben, ami csak egyszer van, együtt mentünk ünnepelni és együtt mentünk haza is. Egymás mellett fekve az ágyban csendben egymást néztük éjjel. egyikőnk sem tudott aludni, majd nem sokkal később elárulta nekem, azt az egy szót, amit már vártam: Szeretlek! A remény megcsillant a szemeimben és már már elolvadtam a karjaiban. Aznap éjjel én gyönyörűeket álmodtam a karja között. Sokat jártunk össze ezután is, ha lehet még többet.. és a végén én teljesen belé szerettem. Eltelt egy hónap és mondott nekem olyanokat, hogy ha kibírom vele két évig még akkor.. stb stb.. Gondoltam hosszú távú kapcsolatot szeretne, így még jobban kezdtem megszeretni, mivel akkor ugyanúgy gondolkodtunk. Sokszor jött fel a szex is témának, én még nem akartam, mert még nem éreztem magam úgy, hogy na akkor most tényleg, nekem ahhoz több idő kellett.
Aztán kezdett velem nem úgy bánni, az egyik este már nem írogatta nekem azt, hogy menjek át fele hozzá, nem írta, hogy hiányzom neki, szinte mindenre annyit írt csak, hogy neki mindegy. Kicsit rosszul esett, az is, hogy több ízben lerázott, de annak tudtam be, hogy biztos fáradt. Másnap reggel bocsánatot kértem tőle, a viselkedésem miatt, kicsit megnyugodtam amikor azt láttam, hogy nincs okom bocsánatot kérni. Csak ezután jött a fekete leves.
Elkezdtünk beszélgetni, lassan jött az, hogy ő szeret, de nem érzi azt a pluszt, amit az exbarátnőjénél, nem tud tovább lépni egy bizonyos szinten. Mondtam neki, hogy ha a szexre gondol én megteszem, ha attól majd érezni fogja, de csak annyit mondott, hogy ő tud várni velem. Aztán feljött az, hogy nem tudja elfelejteni az exét, viszont engem is szeret és nem akar velem szakítani. Mondanom sem kell, hogy indultam el a tánciskolába, ahová járok. Az órákon sírás kerülgetett végig, folyton csak azon járt az eszem, hogy mi lesz ha őt is elveszítem. Aztán sok gondolkozás után arra jutottam, hogy szünetet ajánlok fel neki. Ezt hazaérve meg is tettem, írtam neki, hogy saját magával kell tisztáznia az érzéseit, azt, hogy tart e még annyira, hogy velem próbálkozzon és azt, hogy mit tenne akkor, ha itt vége. Talán vissza szaladna az exéhez? Tudjátok mi volt a válasz? Az, hogy nem tudja. Teljesen össze van zavarodva Nem akar megbántani de igen csak kétesélyes a dolog. Azonnal elszomorodtam és megakartam őrizni a tiszta látásmódomat, amit összegyűjtöttem a nap folyamán. Hála az égnek sikerült, mondtam neki, hogy békén hagyom egy ideig, nem fogom keresni, hogy ne legyen az, hogy befolyásoltam vagy bármi más, gondolkozzon egy kicsit a fejével is. Azt mondta megteszi.
Nos kíváncsi voltam mire jut, de arra még inkább, hogy engem mi sarkallt arra, hogy saját magamban eltemessem az érzéseimet iránta, amit nem sikerült teljesen, a keze még kilógott a föld alól. Eltelt egy hét, két hét, egy hónap nem keresett. Szóval én még mindig azt a kis kezet simogatom és szorongatom magamhoz még most is, még mindig látom azt a piszkos reményt. Egyszerűen én túlságosan szerettem őt ehhez.
Szóval most a táncba ölöm minden energiámat és próbálok felnőni a vágyaimhoz. A szomorúságomat is táncba fojtom és próbálok megint az a mosolygós és kedves lány maradni, aki voltam régen. Réges-régen, amikor még hittem a mesékben, hittem, hogy értem is eljön az a mesebeli herceg, akivel minden jó lesz, amikor még hittem, hogy vannak igaz barátok és van igaz szerelem.

Megmentő ~~ Kim Jonghyun [4.rész]

Azt hittem Jonghyun pontosabb. Már 7 elmúlt 10 perccel ám ő még sehol nem volt.
Nem gondolja komolyan, hogy majd elmegyek a moziig?~
Nos végül elindultam a mozi irányába, sehol nem láttam őt, ezért leültem a padkára és vártam. Vártam és vártam.. csak ültem a fejemből kibámulva.
Most komolyan felültetett? Csak játszadozni akart... valahol éreztem legbelül ~
Elkezdtem könnyezni, akaratlanul is csak folytak könnyeim arcomon. Tudtam, hogy ez nekem nem jöhet össze, mégis annyira reménykedtem benne. Arcomat tenyereimbe temetve ültem tovább, majd lépteket hallottam. Felnéztem mosolyogva, remélve, hogy Jonghyun az.
Tévedtem. Nem Jonghyun volt. Hanem az a két srác, aki múltkor követett, amikor elkezdődött az egész Jonghyunnal. Felállítottam a földről és én szó nélkül csak csináltam amit akartak. Nekitoltak a mozi hideg oldalfalához, nekem pedig egy sikoly nem jött ki a számon. A magasabbik a szoknyám alatt kezdte simogatni a combomat, míg a másik a fülembe suttogott.
- Most nincs itt a herceged kis angyal. -ismerős volt a hangja. Vállat vontam. Nem volt kedvem és erőm sem ellenkezni.
Már az egyik a pólóm alatt turkált, amikor Jonghyun hangosat kiáltott. Mindketten lefagytak, amikor Jonghyun odaszalad hozzám. Letépte rólam az a két állatot és verekedésbe kezdett. Kapott ő is, de a másik kettő nagyobbakat. Jonghyun egy jobb egyenessel kiütötte az egyiket, akinek leesett a sapkája, ami le nem szakadt volna róla normál esetben. DaeHyun ex legjobb barátja állt ott. Úgy akart DaeHyun-on bosszút állni, amiért elvette a barátnőjét, hogy engem megerőszakol. Mondhatom szép dolog. Jonghyun befejezte a verekedést és odasétált hozzám.
 - SooMin! Jól vagy? -kérdezte a tekintetemet keresve.
- Igen... -mondtam, majd szipogtam.
- Mi a baj? Nem bántottak.. -ölelt meg.
- Ők nem..-toltam el magamtól és elfutottam, ő pedig utánam.
Elértem a házig és a kulccsal bajlódtam. Jonghyun megölelt hátulról.
- Ne játszadozz velem kérlek! -kérleltem.
- Shh!! -csitított el és ölelt még szorosabban.
- Engedj el! -próbáltam lefeszíteni magamról a karjait.
- Shh!! -megfordított, de egy percre sem engedett el.
Belefúrtam magam a mellkasába és szorosan megöleltem. Felnéztem rá, ő pedig lenézett rám és éreztem, ahogy egy könnycsepp esik az arcomra. Megsimítottam az arcát és megcsókoltam. Először csak nyugodtan csókoltam, majd csókunk egyre hevesebb lett. Felemelte lábaimat, a derekára rakta és az ajtóhoz nyomott. Amiről megfeledkeztünk, hogy ki volt nyitva. ezért az ajtó kitárult, mi pedig beestünk a házba. Egymást fürkésztük szemeinkkel, majd megint megcsókolt és feltápászkodott.
- Most mennem kell, mert még kárt teszek valamiben neked. -mosolygott azzal az angyali féloldalas mosolyával és már nyitotta az ajtót.
- Várj! -kiáltottam. -Nem maradsz itt velem?
- Nem tudom..
- De egyébként is el kell látni a kis szádat. -mutattam a szája szélében lévő kis sebre.
- Észre sem vettem. -mondta eltűnődve, majd ujjbegyeivel megbizonyosodott róla, hogy nem csak kitaláltam a maradásáért egy okot.
- Persze, hogy nem vetted észre. Olyan kemény vagy mint egy szikla. -nyomogattam meg a melleit. Awh, milyen izmos volt a felsőteste.
Megcsókolt én pedig elmentem az elsősegély dobozomért. Leápoltam a kis száját és leültem mellé. Megölelt és az ölébe fordított és megpuszilta a fejem búbját.
- Akkor mi most... ? -kérdeztem tőle félve a válaszától.
- Igen te kis butus. -mondta és megpöckölte az orrom hegyét, mire elmosolyodtam és felnéztem rá. Megcsókolt és úgy feküdtünk a kanapén egészen reggelig, hiszen elaludtunk.

Megmentő ~~Kim Jonghyun [3.rész]

A Jonghyun-nal való legutolsó találkozásunk óta már eltelt 6 nap. Jonghyun sehol sem mutatkozott. Már kezdtem aggódni, hogy baja esett.
Miért aggódom én érte? Hiszen csak játszadozott velem... ~ fortyogtam.
Félórával később kikeltem az ágyból és készülődni kezdtem. Ráértem, hiszen jött elét Daehyun Oppa kocsival. Egy cicanadrágot vettem fel és rá egy fekete mini szoknyát. Felsőnek egy Hello Kitty-s felsőt választottam. Elindultam a kabátért és közben megfésülködtem. Belebújtam a legszexibb fekete magassarkúmba és felvettem a fekete kabátomat a fehér sálammal. Mire kiléptem az ajtón édes drága jó testvérem már ott állt a ház előtt a kocsival. Beszálltam, megölelt és elindultunk. A főnök már ott várt minket. Jó kedvében volt és mi nem értettük miért, aztán kicsit később kiderült. A SHINee a mi kis cukrászdánkban beszélte meg az interjú adás helyszínét. Úgy 11 óra körül megérkeztek a fiúk. Jonghyun-nal egy pár másodperc erejéig összetalálkozott a tekintetünk. Boldog voltam, hogy 5 nap után végre láthatom.
Csak nem beleestem?!~Nem tűnt valami nagyon vidámnak most, de még a kis megjátszott mosolyát sem láttam rajta sehol. Csak ült és bámult ki a fejéből, alig szólt hozzá a témákhoz. Mivel velem szemben ült néha-néha elidőzött rajtam is a tekintete. Aztán hirtelen felállt és kiment a mosdóba, én pedig rohantam is utána.
- Áááh... szörnyű ez az egész!! -ordította odabent.
Bekopogtam, amire rögtön elhallgatott.
- Jonghyun.. én vagyok az SooMin! Engedj be kérlek..
- De hiszen ez a férfi WC -mondta eltűnődve.
- Ne azzal törődj! -mérgelődtem
Szépen lassan kinyitotta és bementem. Pár pillanatig csak néztem rá, szemei karikásak voltak, arca nyúzott volt és be volt esve.
- Jonghyun.. Mondd el mi a gond.. -szörnyülködtem rajta.
- Igazán semmi, megesik az ilyen..
- Jonghyun -szóltam neki erőteljesebb hangnemben.
- 3 napja nem tudok aludni és ezen felül az is zavar, hogy pici vagyok. -mondta kiskutyaszemekkel.
- Te pici? Akkor mit szólsz az én 160+ centimhez? -kérdeztem nevetve, majd megöleltem. - Mi tenné egy kicsit boldogabbá a lelkedet? Egy ingyen szelet a kedvenc sütidből? Ingyen kávé? Valami? -kérdeztem.
- Jól esne egy kávé köszönöm, de én csak azt kérem, hogy elgyere velem ma moziba.
- Meglátjuk! -kacsintottam rá és kituszkoltam a mosdóból.
Kicsit felszabadultabban ment vissza a srácokhoz én pedig önelégült mosollyal mentem ki pár perccel később. Dongmin utasított, hogy vigyek a SHINee-nak egy egy kávét, miután vége az interjúnak. Úgy tettem ahogyan kérte és vittem a fiúknak kávét.
- Szóval itt mindenki kap ingyen kávét.. -mondta Jonghyun mosolyogva.
- Hát a jobbak. -nevettem zavartan.
Jonghyn lehúzta a kávéját és nyúlt a Taeminnie kávéjáért, de nem akarta oda adni.
- SooMin, hozz Taemin-nek kakaót, majd én kifizetem. -morgott Jonghyun, mire meglepetésemre Tae elengedte a kávéját.
Szaladtam a kakaóért a maknae-nak éspár perccel később már elégedetten szürcsölgette.
- Meddig dolgozol? -tátogta nekem Jonghyun, amíg a többiek nem figyeltek.
- 7ig -tátogtam vissza neki, mire bólintott.
- Srácok én ma hamarabb végzek, el kell vinnem egy kedves barátomat egy helyre.
- Nem viszel te senkit sehova, otthon fogsz ülni és khhhm.. azt hiszem nem fejezem be.. -mosolygott kaján Minho.
-Istenem! -kiáltott fel Jonghyun és felállt az asztaltól.
Felállt a többi csapattag is és már úton is voltak valamerre.
Odaszaladtam a főnökhöz, aki még mindig jó kedvében volt, gondolom sokat kapott ezért az interjúért.
- Elnézést!
- Igen! -nézett rám mosolyogva.
- Tessék? -kérdeztem meglepve.
- Igen, elmehetsz ma hamarabb, sőt ma 6kor mindenki hazamehet.
Örömömben megöleltem volna, hiszen lesz időm lezuhanyozni az öltözőben és rendbe tenni magam. Így is lett, 6kor mindenki elindult készülődni. Én soha nem szoktam ott zuhanyozni, de kénytelen voltam. Felfogtam a hajamat kontyba és beálltam a kellemesen meleg zuhany alá. Nem akartam sokáig ott lenni, ezért gyorsan kimásztam és felöltöztem. Belenéztem a tükörbe és a hajamat leengedtem. Szép esése volt a hajamnak, mintha csak előre készítettem volna magamnak a randira egy szép frizurát. Mindenkitől elköszöntem és kiléptem az ajtón pontban 7 órakor.

Megmentő ~~Kim Jonghyun [2.rész]

Másnap amikor fölébredtem, az egészet csak egy álomnak gondoltam. Nem hittem, hogy én tényleg kaptam egy csókot TŐLE. Nehezen, de felkeltem és elindultam zuhanyozni. 20 perc múlva frissen és fitten léptem ki a fürdőből és vettem a szekrénynek az irányt. Gyorsan felöltöztem és szaladtam a buszhoz. Eldöntöttem, hogy már nem fogok olyan későig dolgozni, hiszen Jonghyun nem lesz mindig ott, hogy megvédjen.
20 perc buszozás után oda is értem a cukrászdához. A főnököm még nem volt ott, ezért én nyitottam. Mindenki átöltözött a maga kis ruhájába és nekiláttunk a dolgaink előkészítéséhez. Hiába volt egy zsémbes fiatalember a főnökünk, mi szerettük a munkánkat, hiszen cukrászda vagyunk és az édesség sok örömet okoz az embereknek.
Egészen délig csak páran voltak bent vásárolni valamit, így egészen unatkoztunk. Majd délben belépett két magas alak a cukrászdába, szerencsére nem ismertek fel engem, de én jól tudtam, hogy a tegnapi követőim. Gyorsan odaléptem JaeMin-hez és szóltam neki, hogy kimegyek a friss levegőre egy kicsit, szolgálja ki őket. Le kellett hűtenem a gondolataimat na >_< Nos elvállalta, de mondta, hogy ezért még jövök neki egyel. Kimentem a levegőre és elkezdtem egy kicsit játszani a telefonommal és a lépcsőre leültem. 10 percig lehettem kint, majd visszamentem.
- Elment már a két srác? -Kérdeztem JaeMin-t, aki csak megrázta a fejét.
Kipillantottam az asztalokhoz és megláttam, hogy még nem mentek el, viszont nekem meg tennem kellett a dolgomat. Odamentem az egyik asztalhoz felvenni a rendelést és amikor visszaindultam az egyik a fenekemre csapott. Köpni- nyelni nem tudtam, csak bámultam a két srácra szúrós szemekkel, mire összesúgtak és nevetni kezdtek.
- Te, Minnie! Kik ezek az arcátlan barmok? -kérdezte DaeHyun suttogva.
- Háát.. izé.. nem tudom.. de tegnap követni kezdtek.
- Micsoda? Miért nem szóltál? -tudakolta. Nem hiába voltunk testvérek, illetve mostoha testvérek, de nagyon szerettük egymást.
- Nyugi, volt egy srác Jong.....Min -egészítettem ki magam. -Ő eljátszotta, hogy engem várt és megmentett.
- Huhh.. akkor jó, de ezentúl nem mész sehova egyedül sötétedés után.
- De nem vagy az anyám DaeHyun, tudom hogy féltesz, de azért ez nevetséges. Felnőtt nő vagyok! -hisztizni próbáltam.
Legyintett és lassacskán letelt a munkaidő is. Az a két furcsa srác miután végzett lelépett az én nagy örömömre. Átöltöztem az utcai ruhámba és Oppa-nak köszönve elindultam haza. Bedugtam a fülhallgatót és a hangerőt teljesen felvettem. Újra és újra lejátszottam az agyamban a csókot Jonghyunnal. Elpirulva lépegettem teljesen a gondolataimba merülve, mire valaki megfigta a derekamat, amire én felsikítottam.
- Shhh! Csak én vagyok az! -ránéztem az ijesztgetős idegenre. Jonghyun volt az.
- Ne ijessz meg így többet, majdnem szívinfarktust kaptam. -toltam le.
- Elnézést. -kért bocsánatot kiskutyaszemekkel a sapija alatt. Oh, milyen aranyos~
- Mi járatban erre felé? -kérdeztem tovább indulva.
- Tessék? Ja.. erre sétáltam és megláttalak. És te?
- Most megyek hazafelé a munkából.
- Hol dolgozol? Csak nem abban a cukrászdában? -mutatott a cukrászdára, ahol dolgozom.
- De. -csak ennyit mondtam.
- Hééé! Váárj meeg! -hisztizett, mint egy kisgyerek.
- Már megint hazakísérsz? -kérdeztem flegmán, miközben a szívem azt akarta hallani, hogy igen.
- Igen. -felelte nemes egyszerűséggel. - Nem hagyhatom, hogy kegyednek bármi baja essen. -viccelődött, mire oldalba böktem és mosolyogni kezdtem.
Örülök, hogy nincs elszállva magától [annyira] sztár létére. Olyan aranyos férfi és az a csók~
- Mitől pirultál el? -nézett rám kérdően.
- Én nem pirultam el. -fordultam el.
- Csak nem a tegnapi csókunkra gondoltál? -kérdezte önelégült mosollyal.
Gyorsan megráztam a fejem.
- Tudtam én! -kuncogott egy kicsit. - Nézz ide egy pillanatra. -kért engem.
Odafordultam hozzá, amire ő megfogta a derekam és szorosan magához ölelt. Mélyen a szemeimbe nézett, majd ajkaimra és visszatért szemeimre. Lassan lehunyta szemeit és megcsókolt. Nem tudtam tovább tagadni, hogy érdekelt. Karjaimat a nyaka köré fűztem. Ez a csók másabb volt, mint amit az első találkozásunknál adott, sokkal érzékibb és vadabb. Levegőért kapkodva váltunk el. Nem mondott semmit és persze én sem, csak elindultunk haza.
Hazaérve lezuhanyoztam, átöltöztem és lefeküdtem aludni.

Megmentő ~~Kim Jonghyun [1. rész]

- SooMin!! -üvöltötte a főnököm. - Azonnal gyere ide és takarítsd fel ezt a szemetet, amit ezek a mocskok hagytak!!

~Ő volt DongMin, a főnököm. Igazán zsémbes egy alak. Nem sokkal volt idősebb mint én, tehát úgy 30 körül lehetett. Állandóan csak parancsolgatott és ha tehette, akkor élvezte, hogy halálra hajszoltathatott. Éppen ezt csinálta, akkor is.~

Odamentem az egyik kis asztalkához és letakarítottam azt. Két pár ült ott azelőtt, hogy én elkezdtem takarítani, fiatalok voltak még és ez a viselkedésükön is nagyon meglátszott. Miután letakarítottam az asztalt DongMin máris új feladatot talált ki nekem. Hiába volt már késő, megbízott azzal, hogy vigyek el az SM-be egy tortát SooMan névre. Hát repestem az örömtől és a gondolattól, hogy talán láthatom Kim Jonghyunt. Azonnal szaladtam átöltözni.

Pár perccel később már dübörgött a SHINee  fülemben és úton voltam a tortával az SM felé. Azt mondta a főnök, hogy mivel késő van, a tortát elviszem és már mehetek is haza. Nem mertem buszra szállni a tortával, ezért inkább sétáltam, de persze nem volt olyan messze a mi kis cukrászdánk a ma esti célomtól. 10 percet sétálhattam és beléptem az ajtót. Lent útbaigazítottak, hogy hova vigyem a tortát. Először egyenesen kellett mennem a folyosón, majd be kellett fordulnom balra, aztán fel a lépcsőn, ott megint balra és jobbra a második ajtó. Ahogy beléptem SooMan irodájában találtam magam. Letettem a tortát az asztalra, ő kifizetett és már indultam is kifelé.
Lefelé a lépcsőn elhallgatott a zeném. Lemerült a telefonom. Nagyon jó~ gondoltam magamban, majd zsebre vágtam a telefont és folytattam utamat. Elmentem a buszmegállóba, hogy megnézzem mikor jön busz. Sajnos csak másfél óra múlva indult volna az egyik, ezért úgy döntöttem inkább hazagyalogolok. Egész úton az járt a fejemben, hogy milyen jó lett volna a SHINeeval vagy valamelyik másik bandával találkozni az SMben. Teljesen elmerültem a gondolataimban és az ébresztett fel, hogy lépteket hallottam a hátam mögül. Gyorsabbra vettem a tempómat, mire a hátamnál lévők sutyorogni kezdtek és egyre csak közeledtek. Futásnak eredtem, de pár méterrel odébb nekiütköztem egy férfinak. Látta, hogy menekülök a mögöttem lévők elől, ezért megszólalt:
- Szervusz drágám, már azt hittem soha nem érsz ide! Annyira hiányoztál! -a mondandója végén megcsókolt, olyan hitelesen adta elő a kis monológját, hogy az üldözőim eltűntek.
- K-köszönöm. -nyögtem ki végül és meghajoltam.
- Nincs mit és ne hajolgass kérlek. -bólintottam, majd felnéztem, hogy lássam megmentőm arcát.
- Te Jonghyun vagy!
- Igen, én vagyok az. Adok egy autogramot és megcsókollak még egyszer ha ezt nem mondod el senkinek, hogy engem itt láttál.
- Nyugi már! Nem kell az autogramod. Nem állt szándékomban senkinek sem elmondani, hogy megmentettél és azt sem, hogy megcsókoltál. Úgysem hinné el senki. Meg amúgy sem vagyok olyan fan, mint akinek képzelsz.
- Ohh, rendben van. Köszönöm.
Meghökkentem.. Ennyire fontos lenne neki, hogy ne zavarják a hülyeségekkel?! Hülye kérdés, persze, hogy nagyon fontos neki, hiszen Idol. Pabo vagyok!!~
- Nos Jonghyun, örülök, hogy láthattalak végre valahára. Most mennem kell. Viszlát! -köszöntem el és elindultam.
Utánam jött.
- Legalább engedd meg, hogy hazakísérjelek. Egy ilyen szép lánynak, mint te nem szabadna kint sétálnia ilyenkor.. -mondta elmerengve.
- Ohh.. rendben. Tudod ha nem mentem volna be az SMhez a tortával és jött volna busz, akkor nem sétálnék ilyen későn. -magyaráztam neki kicsit kipirulva a bóktól, mire ő bólintott.
Eztán már teljes csendben mentünk haza egymás mellett. Nem mertem úgy viselkedni, mint egy fan, inkább rendes emberként kezeltem. Elértünk a házamhoz.
- Akkor azt hiszem eljött a búcsú pillanata. Örültem, hogy találkoztunk Kim Jonghyun! -mosolyogtam rá szélesen.
- Várj! Még a nevedet sem tudom..
- SooMin, Kim SooMin vagyok. -fordultam hátra nevetve.
Intettem neki és bementem az ajtón. Amint bezártam az ajtót háttal neki dőltem és lecsúsztam a földre.
El sem tudom hinni, hogy Ő nemrég megcsókolt!!~
Nagy nehezen felálltam és kinéztem az ajtó melletti kis ablakon, már sehol sem volt. Felmentem a szobába és bevetettem magam a pihe-puha ágyikómba...

BestHusbandEver! ~Zuzu

 

Egy átlagos napnak indult minden. Yoseob végre hazatért a japán turnéjukról. Megszületnek a babáink és utána összeházasodunk. Igen, kicsit késve, de sajnos hamarabb nem jött volna össze. Miután Rin visszaköltözött Minhohoz, csak miénk lett az egész ház, így elkezdtük úgy alakítani, hogy a babáknak is tökéletes legyen.
Nos reggel én keltem hamarabb, mert nagyon éhes voltam. Lementem kaját készíteni, egy finom omlett du fromage-t készítettem magamnak, amit viszonylag gyorsan meg is ettem. Már kilenc hónapja nem dohányzom, hiszen amióta tudom, hogy babánk születik csak az egészségük érdekel. Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd elindultam felkelteni a férjecskémet. Ahogy nyitottam volna az ajtót hirtelen görcsölni kezdtem és elfolyt a magzatvizem. Épp akkor lépett ki Ő az ajtón.
- Úristen! Min, jól vagy? -szaladt oda hozzám aggódva.
- Igen, csak elfolyt a magzatvíz. -próbáltam nem az egyenlőre aprócska összehúzódásokra gondolni.
- Úristen! Hívok egy taxit. Nem mégsem, majd én beviszlek! -jelentette ki határozottan és már fel is segített.
Gyorsan ölbe kapott és elindult velem  kocsi felé, az sem érdekelte, hogy még pizsamámban van. Beültetett hátra és adott a homlokomra egy puszit. - Máris ott vagyunk! -zihálta és elindultunk.
- Aaah... Yoseob -nyögtem ki a nevét két erős összehúzódás között. - Azt hiszem valamelyikük már nagyon kint akar lenni.
- Komolyan? Jól vagy? Nagyon fáj? -kérdezte hátrafordulva.
- Yoseob! Az utat figyeld könyörgöm! -ütöttem vállon, mire ő előrefordult és 10km/h-val meghaladta a sebességhatárt. Még szerencse, hogy egy zsaru sem volt a közelben.
Hamar beértünk a kórházba és ő még előttem  recepcióhoz szaladt és elkezdte bedadogni az adataimat és ilyenek. A hasamat fogva sétáltam oda én is, mire alám toltak egy tolószéket és úgy vittek be a szülészetre. Bevittek és egyből fel is ültettek a szülőágyra. Hát férfi orvosom volt, de ez zavart a legkevésbé akkor.
Yoseob bevágtatott mellém és megfogta a kezemet.
- Ne félj Min! Nem fog fájni... -suttogta rémült hangon.
- Nem félek és már hogyne fájna, a szülés természetes velejárója. -mondtam neki ingerülten.
- Ne parázz és ne légy ideges. -mondta reszkető kezekkel.
- Szerintem te jobban izgulsz mint én. -mondtam neki, majd felordítottam.
- Uram, ha nem hagyja abba ki kell, hogy zavarjuk, hiszen a szülés bármelyik pillanatban elkezdődhet. -mondta az egyik nővérke neki, mire Yoseob elhallgatott.
Azt hiszem ő tényleg jobban félt ez egésztől mint én, sokkal idegesebb is volt, annyira édes volt.Egy 15 perc vajúdás után megszületett az első kislányunk, majd nem sokra rá a második is.
Amikor felkeltem ijedten néztem körbe és már az egyik teremben találtam magam Yoseobbal, aki fogta a kezemet.
- Szia édesem. -mondta selymesen lágy hangján, amelytől még a nap is kisütött ha meghallotta.
- Yoseob, hol vannak a babáink?
- A nővérke el vitte lemosni őket, de máris hozza etetésre. Olyan irigy leszek. -mondta az arcát felfújva, mire nevetni kezdtem. A nevetésünk egy hang törte meg. A nővérke lépett be az ajtón karjain a két kislánnyal.
- Gyönyörű és jó gyerekek lesznek. -mondta nekem, én pedig büszkén néztem őket.
A nővérke rám tette a babákat, akik egyből enni kezdtek, hát igen, hasonlítanak az apjukra éhség terén. Yoseobbal csak összemosolyogtunk és nyugtáztuk, hogy sikeres volt a jó gyerekeket csinálunk hadművelet.
- Min én örülök, hogy te vagy a babáink édesanyja, remélem, hogy mindkét lány olyan jól fog majd kinézni mint te. Szeretlek és köszönöm, hogy vagytok az életemben. Akkor is, ha ők még csak alig 1 órája. Min, ha már itt tartunk, lennél a feleségem? -kérdezte egy gyűrűt előhúzva a zsebéből.
Nem volt éppen a legelegánsabb pillanat, mégis mesébe illő volt. Szemeim megteltek könnyel és csak bólintani tudtam. Közelebb jött hozzám és megcsókolt.
- Yoseob, annyira szeretlek! -nyögtem ki végül.
- Én is drágám, én is! Örülök, hogy igent mondtál. -mosolygott majd adott a homlokomra egy puszit.
- Mondd mi legyen a nevük? -kérdeztem még a sírás szélén állva.
- Legyen az egyik Yang YunHee, ő pedig lehetne Yang Min Jee. -mondta mosolyogva.
Nagyon tetszettek a nevek amiket mondott, de azért én mégis másképpen akartam.
- Szerintem a YunHee tökéletes, de lehetne ő inkább JaeRin? Tudod Rin miatt is. -mosolyogtam.
- Persze édesem, amit csak szeretnél. -mondta mosolyogva.
Ekkor esett be az ajtón a Beast többi tagja, virágokkal, két óriás plüssmacival és lufikkal. Nem sokkal később jöttek be Rin, Minho és a kis YooGeun, már nem is tudom mit hoztak, hiszen az volt a lényeg. Amikor elmondtam, hogy az egyik kislányunk Rin lesz Rin tiszteletére Rin sírva fakadt és szemeit törölgetve nézegette a babákat. Yoseob odahajolt hozzám és megcsókolt, majd készítettek rólunk egy családi fotót, ahol a picik mosolyognak velünk.