Fura egy idol vagy te ! (18+)

Már gyermekkorod óta arról álmodtál, hogy egyszer eljutsz külföldre. A szüleid sajnos nem tudták megadni neked eme lehetőséget, így amikor betöltötted a 19. életévedet, s gyűjtöttél elég pénzt rögtön Amerikába utaztál. Kiváló angol tudással rendelkeztél, meg persze Kpopper-ként megtanultál beszélni magántanártól koreaiul.
Egyéb munka lehetőség híján elmentél egy szállodába takarítani, ott ismerted meg Min Ji-t, akivel az elmúlt 3 évben nagyon jó barátnők lettetek. Sok sztár megfordult már nálatok, többek között Rihanna és még CL is. Éppen az ilyenek miatt szerettél ott dolgozni. Ebédelni sietve láttad, hogy egy koreai férfi nem tudja megértetni magát a recepciósotokkal, Robbal.
- Elnézést, miben segíthetek?- kérdezted koreaiul.
- Ó, végre valaki. Egy koreai híresség szeretne megszállni a maguk szállodájában, de csak a főnökének adhatom meg a nevét és az adatait. -hajolt meg előtted.
Rob megköszönte, hogy fordítottál neki és el is kezdtek intézkedni az ügyben. Elég későre járt már, úgyhogy Min Ji és te vacsi közben kitárgyaltátok, hogy milyen jó lenne, ha egy Kpop Idol jönne. Majd miután belaktatok és kibeszéltétek magatokat, lefeküdtetek aludni. Másnap reggel alig bírtál felkelni az ágyból. Egy jó erős teát készítettél volna magadnak, de úgy megégetted az ujjad a tűzhellyel, hogy  inkább a szakácsot kérted meg, hogy készítse el a reggelidet. Hát hogy is fogalmazzak, nem volt egy szerencsés napod. Takarítás közben eltörtél egy porcelán vázát, mosásnál, túl sok mosóport raktál 2 gépbe is és teljesen behabosítottad a mosókonyhát. Amikor pedig a szakács edényeit vitted a helyükre felestél és minden repült szét. Éppen lent vacsoráztál, amikor Rob odament hozzád.
- _________, a főnök hívat.-mondta vészt jósolva.
Egy perc alatt lepergett előtted, amint kirúg az ügyetlenkedéseidért. Nagyot nyelve indultál el az irodája felé.
- Főnök, kérem ne rúgjon ki, ígérem ezentúl jobban vigyázok mindenre. -könnyeztél-
- _________, kérem jöjjön közelebb és üljön le.
Amint leültél és megtörölted a könnyektől nedves arcod ő folytatta.
- Szó sincs arról, hogy kirúgnám az egyik legmegbízhatóbb emberemet. Mint tudja, vagy talán nem is, ön több milliós bevételt szerzett nekünk. Így mi tartozunk önnek hálával. Tudja, egy sztár fog ide jönni, egy hétig marad és azt szeretném, ha maga lenne a külön bejáratú szobalánya. Elvállalja?
- De.. -hebegtél.
- Megduplázom a fizetését.
- Jó, rendben van. Legyen. Mikor jön?
- Holnap, úgyhogy pihenjen le. Mára már nincs dolga.
Neked sem kellett több, úgy húztad el a csíkot, mind 350 km/h-val száguldó versenyautó. Másnap pontban hatkor csörgött az ébresztőd. A nagy nap. Végre megtudod ki az a Koreai emberke. Megreggeliztél és friss ágyneművel+törölközővel a lakosztályba indultál. Hármat kopogtál először, hármat másodszor is, de mivel nem jött válasz gondoltad még nem érkezett meg. Nyert ügyed van, így beléptél. Amint az étkezőbe értél kinyílt a fürdő ajtaja és egy Koreai cicaszempár bámult rád.
- Ki maga? -kérdezte kelletlenül az eszméletlenül helyes srác.
- _________. Az ön személyes szobalánya, mint látja. -itt a ruháidon mutattál végig.
Ekkor tűnt fel a tény, hogy csak egy törölköző van rajta és az is a fején. Ott állt anyaszült meztelenül és még csak nem is zavartatta magát, míg te a talpadig vörösödtél. Bár azt meg kell vallani, hogy igencsak szemrevaló fallosza van, meg persze a felsőteste is nagyszerű.
- Mit keres most itt?
- Azt hittem, hogy ön nincs itthon uram. Az ágyneműjét jöttem felhúzni és törölközőt cserélni.
- Jókor.. -mondta és megfordulva bement a hálóba.
Megfigyelhetted a fenekét is. Ilyen nincs, ilyen jó pasival még életedben nem találkoztál. A feneke formás és fogni való, a hímtagja, nos az igencsak méretes, és maga a szépsége is annyira ámító. Sosem találkoztál még férfival, akik ennyire lenyűgöztek volna, kivéve a biasaidat. Amikor letetted az ágyneműt a kanapéra és kijöttél a fürdőből, akkor jött ki a srác immár felöltözve, de még kendővel a fején.
- Akkor te tudhatod, hogy ki vagyok. -mondta és levette a kendőt. -A nevem..
- Kim Yukwon... Block B.. -halt el a hangod a meglepettségtől.
- Jó látni, hogy BBC a szobalányom. Takaríts ki ma, 11-től nem leszek itthon, utána nincs dolgod, mert éjjel jövök csak. -utasított mosolyogva selymes hangján.

Olyan nehezen telt el az idő fél12ig. Min Ji pedig a füledet rágta állandóan, hogy milyen szerencsés vagy, hogy U-kwon szobalánya lehetsz, dupla gázsi, tökéletes és szemérmetlen pasi. Ebéd után mentél fel a 103-as szobához és megkönnyebbülve vetted tudomásul, hogy tényleg nincs már ott. A halójában felhúztad a friss ágyneműt, port töröltél, felsepertél és felmostál, amit kellett mindent megcsináltál. Aztán annyira unatkoztál a nap hátralevő részében, hogy segítettél Min Ji-nek és úgy döntöttél, hogy megvárod Őt a bejáratnál. Úgy 11 körül meg is érkezett, egy nőcskével az oldalán. Az ingje gallérján egy rúzs folt éktelenkedett. Rád se hederintve ment tovább. Ennyit arról, hogy bocsánatot kérsz a reggel miatt. Ha Min Ji is látta volna, hogy hogy nézett ki és hogyan viselkedett, biztosan nem azt mondogatta volna, hogy ő is pasi, neki is vannak szükségletei.

Reggel arra keltél, hogy már hét ágra süt a nap. Elaludtál. Amint a tény feljutott neked felültél és az órára pillantottál. Eltörte a többi szobalány az irigység miatt, pedig ha tudták volna, hogy hiába biasom, de cseréltem volna velük. Gyorsan felöltöztél és útnak indutál. U-kwon szobája felől sírást hallottál, majd amikor be akartál menni egy rongyos ruhájú, síró lány ment neked és a karjaidba rogyott. Kérdőn néztél fel U-Kwonra.
- Ne merj segíteni neki. -sziszegte fogai közül.
De beléd több emberség szorult annál. Így bementél mellette és egy plédet kihozva a lányra terítetted. Mikor vissza bementél valamiért U-kwon bezárta az ajtót és megfogta a csuklódat.
- Az engedetlenség büntetést von maga után. -nézett a szemeidbe keményen.
Nem is hasonlított arra az idolra, akit te hittél, hogy az. Érezted a szájából kiáramló alkohol szagot. Még részeg. Megfogott a derekadnál és felrakott a vállára. Hiába püfölted, ő mint egy robot, ment tovább a hálóig és belépve kulcsra zárta az ajtót majd ledobott az ágyra. Ezután rád vetette magát és csókolgatni kezdett, te pedig sikítottál.
- Hiába hisztizel angyalom, hangszigetelt minden háló. Különben is, csak rontasz a helyzeteden..- vigyorgott.
- Rohadj meg! -kiabáltad sírva.
Erre fogta, letépte a ruháid. Úgy néz ki túl messzire mentél. Se szó, se beszéd, de még csak előjáték nélkül hatol beléd teljes hosszával. A fájdalomtól felüvöltöttél és kapálózni kezdtél. Hiába. Minden amit csináltál csak bátorságra sarkallta őt. Ezután valamikor délután ébredtél fel a szobában, az ő pólójában. Itt az alkalom, megszökhetsz. Óvatosan kinyitottad az ajtót és kilestél rajta. Mikor megláttad vissza akartál surranni a szobába, de meglátott mielőtt bezárthattad volna az ajtót.
- Gyere ki nyugodtan, nem bántalak. Már nem. -sóhajtott egy óriásit.
A konyhapultnál ült és ujjaival a halántékát masszírozta. Másnapos, állapítottad meg és kerestél neki gyógyszert.
- Tessék, ezt vedd be. Jobban leszel.- tettéd le elé egy pohár vízzel együtt.
Hirtelen megfogta a kezed.
- Sajnálom. -mondta és még mielőtt elengedett volna megérezted, hogy az érintése perzsel.
- O-ó. -szólaltál meg.
- Mi az?
- Lázas vagy. Feküdj le és takarózz be! Mindjárt jövök.-utasítottad.
Kilépve a szobából a saját szobád felé vetted az irányt, s miután meglelted a gyógyszereket rohantál vissza hozzá. A fene se, tudja miért tetted ezt, miért voltál vele jó szívű és kedves, amikor ő nemrég megerőszakolt. Nem lehet mindenre magyarázat, hogy a ultimate biasod. Amikor bementél ő a kanapén feküdt egy plédet magára terítve. Engedtél egy pohár vizet és két szem gyógyszert a kezébe nyomtál.
- Ülj fel és vedd be. Ha nem leszel jobban hívok egy orvost.- mondtad és a homlokához emelted a kezed.
- Te lángolsz.. -táttotad el a szád.
Amíg ő bevette a gyógyszereket, addig te csináltál hideg vizes ruhás borogatást. Leültél mellé és a vizes ruhát a homlokára tetted, amikor pedig vetted volna elfelé a kezedet ő megfogta és rád nézett.
- Miért csinálod ezt?- kérdezte nagy cicaszemekkel.
- Őszintén? Magam sem tudom. -sóhajtottál és betakartad. -Aludj.
Utasítottad és te is elmentél aludni. Másnap reggel siettél befelé U-kwonhoz, se reggeli, se semmi. Amikor bementél őt nem láttad, csak egy dobozt az asztalon, rajta a neveddel. Persze a határtalan kíváncsiságoddal felnyitottad volna a dobozd, ha U-kwon éppen nem jött volna ki a fürdőből.
- Igazából, csak este szerettem volna odaadni, de látom megelőztél.
- Ez mi?
- Köszönöm ajándék, mert rendes vagy. Csak este nyisd ki, el szeretnélek vinni valahova.- mosolygott és közelebb lépett.
- Én köszönöm.. minden ellenére is. -mondtad és amikor ő lelépett te A-tól Z-ig kitakarítottad a szobát és elmentél kajálni. Amíg ettél jobbnak láttad, ha nem cipeled magaddal az ajándékot, hanem felviszed a szobába. Amikor este felmentél megnézni, hogy mi van benne, akkor vetted észre, hogy egy barackvirág színű elegáns miniruha van benne. Illetve csak volt, mert helyenként ki volt szabdalva, hála a munkatársaidnak. Egészen este hétig sírtál a ruha miatt, majd úgy döntöttél, hogy bárhová is mentek, a belső értékek a fontosak. Nem a ruha teszi az embert. Nyolcra összekaptad magad és lementél a bejárat elé.
- Hát te miért nem vagy a ruhádban? Azonnal öltözz át!- szólt rád erélyesen.
- De... én nem tudok.. -halt el a hangod.
- Mi? Miért? Ne sírj kérlek. -azonnal megenyhült könnyeid láttán.
- A ruhám elszakították a munkatársaim.- magyaráztad.
- Ej-ej! Mindjárt jövök. -mondta és felment az emeletre.
2 perc múlva már ott is termett melletted egy újabb dobozzal.
- Erre tényleg vigyázz, mert ezt igazán későbbra tartogattam. -mondta és átadta a dobozt.
Kinyitva a dobozt egy vörös estélyit találtál benne.
- Majd a limuzinban felveszed. Elkésünk! -mondta és megragadta a kezed.
A limuzinban elkezdtél öltözni, majd amikor a nadrágot vetted le hátrafordultál.
- Fordulj el. -mutatam a másik irányba.
Aztán már az utolsó 10 percet etélyiben töltötted ő pedig öltönyben. Amikor megérkeztetek ő kiszállt és kinyitotta az ajtót neked. A keze segítségével szálltál ki, amit ő összekulcsolt a tiéddel. Aztán az ajtón belépve a hangosbemondóban egy mondat hangzott el.
"Kim Yukwon és jegyese _________"

~ The soldier ~

Szóval az én történetem ott kezdődik, hogy megismertem életem szerelmét. Tudjátok azt a nagy őt, akibe nem akarsz beleszeretni, mert ismered a múltját. Aztán eljön a pillanat, amikor érzed, hogy sokkal többet érzel iránta, mint barátság. Egyre többet vagytok együtt, majd egy váratlan pillanatban megcsókol. Igen, én már akkor tudtam, hogy Ő az. Szóval már huzamosabb ideje együtt voltunk, imádtunk minden percet egymással tölteni, nem voltak feltételek szabva a másiknak, bíztunk egymásban. Egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, majd megtörtént a csoda, szeretkeztünk. Akkor még nagyon bátortalan voltam, de hála neki leküzdöttem a kezdeti gátlásaimat és már szabadon élvezünk minden apró pillanatot. Szóval jött egy szomorú  hír, munkanélkülivé vált.
Először minden rendeződni látszott, majd hirtelen elhatározásból eldöntötte, hogy Katonának áll, már csak a fizetés miatt is. Nem is tudom megszámolni, hogy hány alkalommal könyörögtem neki, hogy ne tegye, majd beláttam, hogy azért vagyok az oldalán, hogy támogassam és ne hátráltassam őt. Így csak megkérdeztem, hogy mit vár tőle. Azt felelte rá, hogy ha belegondolok, akkor megértem, lehetne jogosítványa és később nem fájna a feje családalapításon. Itt egy pillanatra elmosolyodtam, majd folytatta tovább, hogy nyugodtan fel lehetne nevelni 2 gyereket és nem fájna a feje miatta, meg, hogy erősítené a kapcsolatot kettőnk között, hogy kitartunk egymás mellett és hogy ha hazajön kezdhetnénk közös életet, saját házzal és nyugodtan élhetnénk az életünket. Persze belegondolva logikus, nem biztos hogy megtudnánk teremteni a szép jövőt így a gyermekeinknek és az is igaz hogy rizikó nélkül nincs nyereség. De ne az életünkkel játszunk.
Minden lehetőséget lejátszottam a fejemben, de egyik sem volt működőképes, így mivel azt akartam hogy tudja mellette állok támogattam, persze amíg el nem sírtam magam a gondolatra. Aztán végleg dugába dőlt minden, jelentkezett a katonasághoz. Sok papírt kijárt, míg én az érettségimre koncentráltam. Elment az egyik felmérésre, legalább is én annak tudnám mondani, ahol 3,2 km-t kellett lefutnia 20 perc alatt, nem is tudom már hány fekvőtámaszt és felülést meghatározott idő alatt. Aztán nem sokkal később megjött a behívó levél. Hihetetlenül szakadni kezdtek a könnyeim akkor, de még így is támogattam minden szavammal, elvégre is értem is tette. Szóval a hátralévő időt [ami nem volt túl sok] együtt töltöttük, szinte minden percét. Aztán az indulásának napján csomagoltam a cuccai közé egy levelet is, amiben leírtam minden bennem lejátszódó gondolatot, azokat is, hogy mikre gondoltam, hogy megakadályozzam, hogy elmenjen. Azt is beleírtam, hogy mellette szerettem volna állni akkor is, ha a döntésével nem értettem egyet. A borítékba tettem magamról egy fényképet, aminek a hátoldalára írtam hogy soha nem felejtsen el és hogy annyi minden vágyam hogy hazatérjen a szolgálatról.
 Becipzároztam a táskáját és nem sokkal később már a pályaudvaron álltunk, ahol váltottunk egy szenvedélyes csókot, ami hosszú perceken át tartott. Éreztem ahogy a sós könnyeim égetik az arcomat, aztán kinyitottam a szemem és láttam őt is, ahogy a könnyek peregnek le az arcán. Az volt az első eset hogy sírni láttam, pedig nem kevés ideje voltunk együtt már akkor sem. Aztán felemelte a táskáját és felszállt a vonatra. Hátra sem nézett, egy pillanatra sem, de tudtam, hogy ez így mindkettőnknek a legjobb. Aztán leült az ablak mellé, ahonnan éppen láthattuk egymást. Integettem neki és tovább folytak a könnyeim patakokban, de nem tettem ellene semmit, hagytam, hogy égessék felhevült bőrömet. Eltátogtam neki, hogy szeretem, amit viszonzott, majd indult is a vonat, integetett nekem és dobott egy puszit, amit én megfogtam és a szívemre nyomtam. Aztán ahogy a vonat kiért az állomásról én összerogytam és órákon át sírtam a peronon, majd végül úgy döntöttem, hogy ideje lesz nekem is haza menni, mielőtt beesteledik, így feltápászkodva megtöröltem a szememet és útnak indultam. ~Szeretlek!~ hangzott a fejemben a mondat.
Aztán mintha kicseréltek volna, teljesen élettelenné váltam és csak azt vártam, hogy írjon nekem és megbizonyosodhassak róla, hogy épségben van. Két hét múlva jött ez első levelem:
"Szia Kedvesem! Köszönöm a leveledet, de szerintem így a legjobb és nem kell félned, hogy elhagylak vagy hasonló, számomra te vagy az egyetlen nő a világon. Miután odaértünk megkaptuk az egyenruhát és az első nap, mint újoncokat befogtak minket krumplipucolásra és cipő tisztításra. Aztán másnap rögtön el is kezdődtek a kiképzések. Hihetetlen sok dolog van és annyira nehezek, viszont érted megéri. Nem írhatok most többet sajnálom, mert mennem kell, de ígérem, hogy ahogy tudok haza megyek. Azt hiszem két hét múlva haza tudok menni 1-2 napra. Majd írok Szerelmem. Szeretlek és te se felejts el engem." fejezte be a levelét, ismételten sírni kezdtem, de megnyugodtam hogy nincs vele semmi gond. Találtam a borítékban róla egy fényképet katonai egyenruhában. Meglehetősen férfias és szexi volt.
Tanulással próbáltam kitölteni azt az űrt, amit miatta éreztem, nem sokkal később úgyis az érettségi határideje jött. Ígérete szerint hazajött hozzám. Meglátogattuk a családját, természetesen együtt. Addig szabadnapot vettem ki a családomban és már fél órával a vonat érkezése előtt a pályaudvaron voltam. Ahogy leszállt a vonatról letette a táskáját és én a nyakába ugrottam. Hosszan csókolt, lágyan, mégis oly éhesen. Boldog voltam megint, talán a régi önmagam, még ha csak pár napra is. Együtt töltöttünk minden pillanatot, mint azt már említettem. Ahogy végeztünk a látogatással elmentünk kajálni és filmeztünk, aztán persze jött az együtt alvás része. Egész éjszaka szeretkeztünk, mint akiknek az az utolsó.Délután felkeltünk és folytattunk mindent amit abbahagytunk. Meglátogattuk az én családomat is, akik természetesen örömmel fogadták őt, bár édesanyám is olyan szomorú volt a lelke mélyén mint én. Aztán sajnos vissza kellett utaznia.

~1 év múlva~
Az érettségit sikeresen leadtam, majd elmentem szakmát tanulni, kivételesen jó döntést hoztam ezzel kapcsolatban. Letettem az angol nyelvvizsgámat is, persze már tanultam közben az orosz nyelvet is, mivel volt tapasztalatom egész jól ment, reméltem, hogy tudok, majd kezdeni valami a nyelvvel. Szóval Ő amikor csak tudott mindig írt nekem levelet én pedig minden levelemben ellocsogtam neki, hogy mennyire szeretem és hogy van úgy hogy még órákat sírok még mindig miatta és alig várom hogy megint mellettem legyen. Olyan édes volt, ahogyan kiöntötte nekem a lelkét a levelekben. Minden fiú ismerősömmel megtagadtam a kapcsolatot, nem akartam hogy szegény rosszul érezze magát, mert én tudtam, hogy én nem lennék képes se megcsalni se más pasira nézni, de hát az ember milyen, egy ilyen kapcsolatban pedig főként. Nagyon aggódott és ezt ki is fejtette kismilliószor a leveleiben.
Sikerült jó állást találnom a tanulás mellé, így még kaptam plusz pénzt is. Anyáéknak adtam pénzt bele a kajába legalább és közben tervezgettem, hogy mit csinálunk majd amikor hazajön Ő. Mindig kuporgattam a pénzt, mert nem szeretem, ha nekem vesznek valamit, így amíg haza nem jött megint gyűjtöttem, majd hazaérkezte napján elmentünk vásárolni. Mint a gyerekek egy nagy táska édességgel mentünk haza, gumicukrokkal, csokikkal, chips-ekkel, energia italokkal, üdítőkkel stb stb. Otthon csináltam vacsorát és míg vártak hogy készen legyen a kaján, a testvéremmel játszott. Aztán bevonultunk a szobánkba és bekapcsoltuk a TV-t fogalmam sincs mi ment a TV-ben mert lekötött Ő.
Megbabonázva néztem őt és hallgattam. Nagyon sok mindent mesélt, hogy milyen nehéz az egész, de kezdi megszokni, aztán mondta, hogy feljebb lépett egy fokot a ranglétrán, amiért kirí a többiek közül erőnlét, gondolkodás és szófogadás miatt, így most többet tud megspórolni nekünk az elkövetkezendő életünkre. Megcsókoltam az aranyossága miatt és kimentem bevinni az ételt. Megvacsoráztunk, letöltöttünk egy filmet és nézni kezdtük, miközben zabáltuk a sok édességet és ittuk az energiaitalokat. Hála a cukor túladagolásnak egyikünk sem tudott aludni és a heves csókcsata után éjjelbe nyúló szeretkezés folyt le a szobánkban. Már addigra szedtem fogamzásgátlót így nem kellett különös védekezésen törni a fejünket. Magunkra húztam a takarót és a karjaiban aludtam el, ő persze még nem tudott aludni így tévézni kezdett, csak én fáradtam el 4 orgazmustól szinte egymás után.

~5 év múlva~
Boldog voltam, hogy még mindig együtt voltunk, másrészről pedig azért, hogy még mindig megvan nekem épségben. Folyton leveleztünk, bár egyre kevesebbet írt az utolsó 2 évben. Persze tudtam az okát, egyre feljebb harcolta magát a ranglétrán, persze volt, ami motiválta. Sok külföldi küldetést elvállalt, hogy még több pénzt tudjon hazahozni, aminek nem örültem, hiszen csak veszélynek tette ki magát. Az 5. év végén már keveset járt haza, egyre jobban kezdett hiányozni- Én már munkába álltam végleg és még a szüleimmel éltem, de mindenben támogattam őket. Igazam volt, az orosz nyelvvizsga igazán jól jött. A fizetésemre nem lehetett panasz, így én is tudtam félretenni havonta legalább 20000FT-t, tudom nem sok, de év végén igazán kifizetődő tudott lenni. Én pedig örültem neki, hogy majd belepótolhatok a kis közös tervünkbe, még ha nem is sokat.

~6 év múlva~
Az utolsó levelében leírta, hogy mikor találkozunk majd az állomáson. A levél 4 hónappal a megbeszélt időpont előtt jött. Az alatt a négy hónap alatt pedig ő sem jött haza, én pedig egyre idegesebb lettem. Féltettem, csak azon kattogott az agyam, hogy mi van ha már nem is tud hazajönni.
Aztán a megbeszélt nap napján, búskomoran másztam ki az ágyból, öltöztem fel és indultam útnak. Némi remény volt még a tarsolyomban, de szinte kisírtam az összeset.
A peronra lépve vártam, hogy beérkezzen a vonat, leültem a padra és vártam. Aztán megérkezett a vonat, nem láttam a leszállók között Őt, ezért felálltam és elkezdtem nézelődni, hátha csak véletlenül nem vettem észre. A tömegben csak nézelődtem, majd sírva a földre rogytam. ~Hát ennyi volt?!~ zokogtam és a földet kezdtem el bámulni, az emberek ügyet sem vetettek rám és csak mentek a maguk kis dolga után.
Aztán egy kéz megkocogtatta a vállamat. Hátra fordultam és megláttam őt mosolyogni.
- Szerelmem! -mondta és felhúzott magához majd a csípőmre téve a kezét megcsókolt. Automatikusan fontam a nyaka köré a kezemet és hosszasan csókolóztunk. Végre lejárt a szolgálati idő, erre vártam márt mióta, talán meg sem tudom számolni hány éve, szerinte azóta, hogy elment.
- Szeretlek! -váltunk szét és egyszerre mondtuk ki ezt a bűvös szót.
~~~ Ezután már egyértelmű volt minden, hogy mit kezdünk az életünkkel. ~~~

The Perfect Crime ~ A tökéletes bűntény

Az egész úgy kezdődött, hogy felkeltem. Már meg volt a tervem, minden szükséges eszközt beszereztem korábban. Egy fekete sporttáskába összegyűjtöttem a kellékeket: egy fekete hosszú ujjú felső, egy fekete hosszú nadrág, egy fekete acélbetétes, egy fekete kesztyű, egy fekete maszk, amiből csak a szemem látszik. Ezek mellett raktam még be altatót, textilt és egy kést. Hogy miért kellettek ezek a kellékek? Nos a folytatásban kiderül.

Szóval miután befejeztem a pakolást, felhívtam a barátomat. Megbeszéltük a találkozót és, hogy fedez, amíg elvégzem a kis dolgomat. A fedezés terve is meg volt már, abban egyeztünk meg, hogy legyen alibim, ezért elmegyek hozzá és filmezünk. Bejelentkeztem a facebook fiókomba nála a kis netbookomon, hogy majd írjon ki valami nyálas dolgot, hogy ilyen meg olyan jó vele filmezni. Átöltöztem nála és útnak indultam a sötét éjszakába. Szerencsére egy olyan helyre vezetett az utam, ahol nem voltam fények, illetve csak egy minimális.
Tudtam mikor ér haza, tudtam mindent róla. Talán nem kellett volna akkor megkeserítenie az életemet, talán akkor nem bántottam volna. Megláttam az utcán egyedül sétálni hazafelé, mocorgást hallattam mellőlem, hogy egy kicsit a sötétbe jöjjön. Rögtön felém fordult, szerencsére nem vett észre. Megrezzent, amikor tovább mocorogtam, illetve bújtam előle. Míg ő közeledett én igyekeztem mögé kerülni.
Amikor végre sikerült mögé kerülnöm rögtön az orra alá nyomtam az altatós textilt és megvártam amíg elalszik, hogy ne vonzzon senkit oda a sikítása. Majd lefektettem a földre, ráültem és a kést nem is számoltam hányszor a szívébe mártottam. Igen, soha nem tűrtem ha valaki valamit ellenem tett.
Azután felálltam és a közeli folyóhoz cipeltem. Olyan sötét volt az éjszaka, hogy az orromig is alig láttam, de a folyóig eltaláltam. Ő már ott várt rám, együtt kötöttünk a lábára egy nagy szikla darabot és bedobtuk a vízbe. Ezután elmentünk egy közeli tisztásra a ruhát elégetni és a többi bizonyítékot porrá zúzni. Hamuvá égett minden, mi pedig közösen és bűntudattól mentesen éltünk. Egy darabig...

Alig telt el pár nap a rendőrség megkeresett, de persze volt alibim. Azt is tudtam rögtön, hogy ki küldte hozzám, de úgy döntöttem, hogy egy ilyen tökéletes bűntény elég volt az életemben. Mosolyogva ültem le Vele a kanapéra és bújtam karjai közé, egy cseppet sem bántam meg, megérdemelte...

__________________________________________________________________________________

Bocsánat ha ratyi lett ^-^' Én is jobbat vártam és a fejemben hosszabbnak is tűnt meg minden.. TTwTT Remélem azért olvasható és nem köveztek meg :3

~~ Alone ~~

Íme, eljött az idő, hogy meséljek. Park Rin vagyok, 21 éves. Érdek barátságokat kötöttem, ahol engem használtak ki és ugráltattak. Nemrégiben minden barátom cserben hagyott. Azt hittem az életemnek vége, mert eddig csak rájuk alapoztam. De rájöttem, hogy nem bízhatok meg senkiben és nem kellenek nekem többé olyan barátok, amiket akkor szereztem.
Aztán 1 hónappal később megtaláltam azt a fiút, akit tudok még őszintén szeretni. Nem akartunk rögtön bele vágni a szerelem témába, ezért csak összejárogattunk. Két hét múlva megcsókolt, onnantól kezdve már kapcsolatban voltunk. Eljött egy fontos ünnep az életemben, ami csak egyszer van, együtt mentünk ünnepelni és együtt mentünk haza is. Egymás mellett fekve az ágyban csendben egymást néztük éjjel. egyikőnk sem tudott aludni, majd nem sokkal később elárulta nekem, azt az egy szót, amit már vártam: Szeretlek! A remény megcsillant a szemeimben és már már elolvadtam a karjaiban. Aznap éjjel én gyönyörűeket álmodtam a karja között. Sokat jártunk össze ezután is, ha lehet még többet.. és a végén én teljesen belé szerettem. Eltelt egy hónap és mondott nekem olyanokat, hogy ha kibírom vele két évig még akkor.. stb stb.. Gondoltam hosszú távú kapcsolatot szeretne, így még jobban kezdtem megszeretni, mivel akkor ugyanúgy gondolkodtunk. Sokszor jött fel a szex is témának, én még nem akartam, mert még nem éreztem magam úgy, hogy na akkor most tényleg, nekem ahhoz több idő kellett.
Aztán kezdett velem nem úgy bánni, az egyik este már nem írogatta nekem azt, hogy menjek át fele hozzá, nem írta, hogy hiányzom neki, szinte mindenre annyit írt csak, hogy neki mindegy. Kicsit rosszul esett, az is, hogy több ízben lerázott, de annak tudtam be, hogy biztos fáradt. Másnap reggel bocsánatot kértem tőle, a viselkedésem miatt, kicsit megnyugodtam amikor azt láttam, hogy nincs okom bocsánatot kérni. Csak ezután jött a fekete leves.
Elkezdtünk beszélgetni, lassan jött az, hogy ő szeret, de nem érzi azt a pluszt, amit az exbarátnőjénél, nem tud tovább lépni egy bizonyos szinten. Mondtam neki, hogy ha a szexre gondol én megteszem, ha attól majd érezni fogja, de csak annyit mondott, hogy ő tud várni velem. Aztán feljött az, hogy nem tudja elfelejteni az exét, viszont engem is szeret és nem akar velem szakítani. Mondanom sem kell, hogy indultam el a tánciskolába, ahová járok. Az órákon sírás kerülgetett végig, folyton csak azon járt az eszem, hogy mi lesz ha őt is elveszítem. Aztán sok gondolkozás után arra jutottam, hogy szünetet ajánlok fel neki. Ezt hazaérve meg is tettem, írtam neki, hogy saját magával kell tisztáznia az érzéseit, azt, hogy tart e még annyira, hogy velem próbálkozzon és azt, hogy mit tenne akkor, ha itt vége. Talán vissza szaladna az exéhez? Tudjátok mi volt a válasz? Az, hogy nem tudja. Teljesen össze van zavarodva Nem akar megbántani de igen csak kétesélyes a dolog. Azonnal elszomorodtam és megakartam őrizni a tiszta látásmódomat, amit összegyűjtöttem a nap folyamán. Hála az égnek sikerült, mondtam neki, hogy békén hagyom egy ideig, nem fogom keresni, hogy ne legyen az, hogy befolyásoltam vagy bármi más, gondolkozzon egy kicsit a fejével is. Azt mondta megteszi.
Nos kíváncsi voltam mire jut, de arra még inkább, hogy engem mi sarkallt arra, hogy saját magamban eltemessem az érzéseimet iránta, amit nem sikerült teljesen, a keze még kilógott a föld alól. Eltelt egy hét, két hét, egy hónap nem keresett. Szóval én még mindig azt a kis kezet simogatom és szorongatom magamhoz még most is, még mindig látom azt a piszkos reményt. Egyszerűen én túlságosan szerettem őt ehhez.
Szóval most a táncba ölöm minden energiámat és próbálok felnőni a vágyaimhoz. A szomorúságomat is táncba fojtom és próbálok megint az a mosolygós és kedves lány maradni, aki voltam régen. Réges-régen, amikor még hittem a mesékben, hittem, hogy értem is eljön az a mesebeli herceg, akivel minden jó lesz, amikor még hittem, hogy vannak igaz barátok és van igaz szerelem.

Megmentő ~~ Kim Jonghyun [4.rész]

Azt hittem Jonghyun pontosabb. Már 7 elmúlt 10 perccel ám ő még sehol nem volt.
Nem gondolja komolyan, hogy majd elmegyek a moziig?~
Nos végül elindultam a mozi irányába, sehol nem láttam őt, ezért leültem a padkára és vártam. Vártam és vártam.. csak ültem a fejemből kibámulva.
Most komolyan felültetett? Csak játszadozni akart... valahol éreztem legbelül ~
Elkezdtem könnyezni, akaratlanul is csak folytak könnyeim arcomon. Tudtam, hogy ez nekem nem jöhet össze, mégis annyira reménykedtem benne. Arcomat tenyereimbe temetve ültem tovább, majd lépteket hallottam. Felnéztem mosolyogva, remélve, hogy Jonghyun az.
Tévedtem. Nem Jonghyun volt. Hanem az a két srác, aki múltkor követett, amikor elkezdődött az egész Jonghyunnal. Felállítottam a földről és én szó nélkül csak csináltam amit akartak. Nekitoltak a mozi hideg oldalfalához, nekem pedig egy sikoly nem jött ki a számon. A magasabbik a szoknyám alatt kezdte simogatni a combomat, míg a másik a fülembe suttogott.
- Most nincs itt a herceged kis angyal. -ismerős volt a hangja. Vállat vontam. Nem volt kedvem és erőm sem ellenkezni.
Már az egyik a pólóm alatt turkált, amikor Jonghyun hangosat kiáltott. Mindketten lefagytak, amikor Jonghyun odaszalad hozzám. Letépte rólam az a két állatot és verekedésbe kezdett. Kapott ő is, de a másik kettő nagyobbakat. Jonghyun egy jobb egyenessel kiütötte az egyiket, akinek leesett a sapkája, ami le nem szakadt volna róla normál esetben. DaeHyun ex legjobb barátja állt ott. Úgy akart DaeHyun-on bosszút állni, amiért elvette a barátnőjét, hogy engem megerőszakol. Mondhatom szép dolog. Jonghyun befejezte a verekedést és odasétált hozzám.
 - SooMin! Jól vagy? -kérdezte a tekintetemet keresve.
- Igen... -mondtam, majd szipogtam.
- Mi a baj? Nem bántottak.. -ölelt meg.
- Ők nem..-toltam el magamtól és elfutottam, ő pedig utánam.
Elértem a házig és a kulccsal bajlódtam. Jonghyun megölelt hátulról.
- Ne játszadozz velem kérlek! -kérleltem.
- Shh!! -csitított el és ölelt még szorosabban.
- Engedj el! -próbáltam lefeszíteni magamról a karjait.
- Shh!! -megfordított, de egy percre sem engedett el.
Belefúrtam magam a mellkasába és szorosan megöleltem. Felnéztem rá, ő pedig lenézett rám és éreztem, ahogy egy könnycsepp esik az arcomra. Megsimítottam az arcát és megcsókoltam. Először csak nyugodtan csókoltam, majd csókunk egyre hevesebb lett. Felemelte lábaimat, a derekára rakta és az ajtóhoz nyomott. Amiről megfeledkeztünk, hogy ki volt nyitva. ezért az ajtó kitárult, mi pedig beestünk a házba. Egymást fürkésztük szemeinkkel, majd megint megcsókolt és feltápászkodott.
- Most mennem kell, mert még kárt teszek valamiben neked. -mosolygott azzal az angyali féloldalas mosolyával és már nyitotta az ajtót.
- Várj! -kiáltottam. -Nem maradsz itt velem?
- Nem tudom..
- De egyébként is el kell látni a kis szádat. -mutattam a szája szélében lévő kis sebre.
- Észre sem vettem. -mondta eltűnődve, majd ujjbegyeivel megbizonyosodott róla, hogy nem csak kitaláltam a maradásáért egy okot.
- Persze, hogy nem vetted észre. Olyan kemény vagy mint egy szikla. -nyomogattam meg a melleit. Awh, milyen izmos volt a felsőteste.
Megcsókolt én pedig elmentem az elsősegély dobozomért. Leápoltam a kis száját és leültem mellé. Megölelt és az ölébe fordított és megpuszilta a fejem búbját.
- Akkor mi most... ? -kérdeztem tőle félve a válaszától.
- Igen te kis butus. -mondta és megpöckölte az orrom hegyét, mire elmosolyodtam és felnéztem rá. Megcsókolt és úgy feküdtünk a kanapén egészen reggelig, hiszen elaludtunk.

Megmentő ~~Kim Jonghyun [3.rész]

A Jonghyun-nal való legutolsó találkozásunk óta már eltelt 6 nap. Jonghyun sehol sem mutatkozott. Már kezdtem aggódni, hogy baja esett.
Miért aggódom én érte? Hiszen csak játszadozott velem... ~ fortyogtam.
Félórával később kikeltem az ágyból és készülődni kezdtem. Ráértem, hiszen jött elét Daehyun Oppa kocsival. Egy cicanadrágot vettem fel és rá egy fekete mini szoknyát. Felsőnek egy Hello Kitty-s felsőt választottam. Elindultam a kabátért és közben megfésülködtem. Belebújtam a legszexibb fekete magassarkúmba és felvettem a fekete kabátomat a fehér sálammal. Mire kiléptem az ajtón édes drága jó testvérem már ott állt a ház előtt a kocsival. Beszálltam, megölelt és elindultunk. A főnök már ott várt minket. Jó kedvében volt és mi nem értettük miért, aztán kicsit később kiderült. A SHINee a mi kis cukrászdánkban beszélte meg az interjú adás helyszínét. Úgy 11 óra körül megérkeztek a fiúk. Jonghyun-nal egy pár másodperc erejéig összetalálkozott a tekintetünk. Boldog voltam, hogy 5 nap után végre láthatom.
Csak nem beleestem?!~Nem tűnt valami nagyon vidámnak most, de még a kis megjátszott mosolyát sem láttam rajta sehol. Csak ült és bámult ki a fejéből, alig szólt hozzá a témákhoz. Mivel velem szemben ült néha-néha elidőzött rajtam is a tekintete. Aztán hirtelen felállt és kiment a mosdóba, én pedig rohantam is utána.
- Áááh... szörnyű ez az egész!! -ordította odabent.
Bekopogtam, amire rögtön elhallgatott.
- Jonghyun.. én vagyok az SooMin! Engedj be kérlek..
- De hiszen ez a férfi WC -mondta eltűnődve.
- Ne azzal törődj! -mérgelődtem
Szépen lassan kinyitotta és bementem. Pár pillanatig csak néztem rá, szemei karikásak voltak, arca nyúzott volt és be volt esve.
- Jonghyun.. Mondd el mi a gond.. -szörnyülködtem rajta.
- Igazán semmi, megesik az ilyen..
- Jonghyun -szóltam neki erőteljesebb hangnemben.
- 3 napja nem tudok aludni és ezen felül az is zavar, hogy pici vagyok. -mondta kiskutyaszemekkel.
- Te pici? Akkor mit szólsz az én 160+ centimhez? -kérdeztem nevetve, majd megöleltem. - Mi tenné egy kicsit boldogabbá a lelkedet? Egy ingyen szelet a kedvenc sütidből? Ingyen kávé? Valami? -kérdeztem.
- Jól esne egy kávé köszönöm, de én csak azt kérem, hogy elgyere velem ma moziba.
- Meglátjuk! -kacsintottam rá és kituszkoltam a mosdóból.
Kicsit felszabadultabban ment vissza a srácokhoz én pedig önelégült mosollyal mentem ki pár perccel később. Dongmin utasított, hogy vigyek a SHINee-nak egy egy kávét, miután vége az interjúnak. Úgy tettem ahogyan kérte és vittem a fiúknak kávét.
- Szóval itt mindenki kap ingyen kávét.. -mondta Jonghyun mosolyogva.
- Hát a jobbak. -nevettem zavartan.
Jonghyn lehúzta a kávéját és nyúlt a Taeminnie kávéjáért, de nem akarta oda adni.
- SooMin, hozz Taemin-nek kakaót, majd én kifizetem. -morgott Jonghyun, mire meglepetésemre Tae elengedte a kávéját.
Szaladtam a kakaóért a maknae-nak éspár perccel később már elégedetten szürcsölgette.
- Meddig dolgozol? -tátogta nekem Jonghyun, amíg a többiek nem figyeltek.
- 7ig -tátogtam vissza neki, mire bólintott.
- Srácok én ma hamarabb végzek, el kell vinnem egy kedves barátomat egy helyre.
- Nem viszel te senkit sehova, otthon fogsz ülni és khhhm.. azt hiszem nem fejezem be.. -mosolygott kaján Minho.
-Istenem! -kiáltott fel Jonghyun és felállt az asztaltól.
Felállt a többi csapattag is és már úton is voltak valamerre.
Odaszaladtam a főnökhöz, aki még mindig jó kedvében volt, gondolom sokat kapott ezért az interjúért.
- Elnézést!
- Igen! -nézett rám mosolyogva.
- Tessék? -kérdeztem meglepve.
- Igen, elmehetsz ma hamarabb, sőt ma 6kor mindenki hazamehet.
Örömömben megöleltem volna, hiszen lesz időm lezuhanyozni az öltözőben és rendbe tenni magam. Így is lett, 6kor mindenki elindult készülődni. Én soha nem szoktam ott zuhanyozni, de kénytelen voltam. Felfogtam a hajamat kontyba és beálltam a kellemesen meleg zuhany alá. Nem akartam sokáig ott lenni, ezért gyorsan kimásztam és felöltöztem. Belenéztem a tükörbe és a hajamat leengedtem. Szép esése volt a hajamnak, mintha csak előre készítettem volna magamnak a randira egy szép frizurát. Mindenkitől elköszöntem és kiléptem az ajtón pontban 7 órakor.

Megmentő ~~Kim Jonghyun [2.rész]

Másnap amikor fölébredtem, az egészet csak egy álomnak gondoltam. Nem hittem, hogy én tényleg kaptam egy csókot TŐLE. Nehezen, de felkeltem és elindultam zuhanyozni. 20 perc múlva frissen és fitten léptem ki a fürdőből és vettem a szekrénynek az irányt. Gyorsan felöltöztem és szaladtam a buszhoz. Eldöntöttem, hogy már nem fogok olyan későig dolgozni, hiszen Jonghyun nem lesz mindig ott, hogy megvédjen.
20 perc buszozás után oda is értem a cukrászdához. A főnököm még nem volt ott, ezért én nyitottam. Mindenki átöltözött a maga kis ruhájába és nekiláttunk a dolgaink előkészítéséhez. Hiába volt egy zsémbes fiatalember a főnökünk, mi szerettük a munkánkat, hiszen cukrászda vagyunk és az édesség sok örömet okoz az embereknek.
Egészen délig csak páran voltak bent vásárolni valamit, így egészen unatkoztunk. Majd délben belépett két magas alak a cukrászdába, szerencsére nem ismertek fel engem, de én jól tudtam, hogy a tegnapi követőim. Gyorsan odaléptem JaeMin-hez és szóltam neki, hogy kimegyek a friss levegőre egy kicsit, szolgálja ki őket. Le kellett hűtenem a gondolataimat na >_< Nos elvállalta, de mondta, hogy ezért még jövök neki egyel. Kimentem a levegőre és elkezdtem egy kicsit játszani a telefonommal és a lépcsőre leültem. 10 percig lehettem kint, majd visszamentem.
- Elment már a két srác? -Kérdeztem JaeMin-t, aki csak megrázta a fejét.
Kipillantottam az asztalokhoz és megláttam, hogy még nem mentek el, viszont nekem meg tennem kellett a dolgomat. Odamentem az egyik asztalhoz felvenni a rendelést és amikor visszaindultam az egyik a fenekemre csapott. Köpni- nyelni nem tudtam, csak bámultam a két srácra szúrós szemekkel, mire összesúgtak és nevetni kezdtek.
- Te, Minnie! Kik ezek az arcátlan barmok? -kérdezte DaeHyun suttogva.
- Háát.. izé.. nem tudom.. de tegnap követni kezdtek.
- Micsoda? Miért nem szóltál? -tudakolta. Nem hiába voltunk testvérek, illetve mostoha testvérek, de nagyon szerettük egymást.
- Nyugi, volt egy srác Jong.....Min -egészítettem ki magam. -Ő eljátszotta, hogy engem várt és megmentett.
- Huhh.. akkor jó, de ezentúl nem mész sehova egyedül sötétedés után.
- De nem vagy az anyám DaeHyun, tudom hogy féltesz, de azért ez nevetséges. Felnőtt nő vagyok! -hisztizni próbáltam.
Legyintett és lassacskán letelt a munkaidő is. Az a két furcsa srác miután végzett lelépett az én nagy örömömre. Átöltöztem az utcai ruhámba és Oppa-nak köszönve elindultam haza. Bedugtam a fülhallgatót és a hangerőt teljesen felvettem. Újra és újra lejátszottam az agyamban a csókot Jonghyunnal. Elpirulva lépegettem teljesen a gondolataimba merülve, mire valaki megfigta a derekamat, amire én felsikítottam.
- Shhh! Csak én vagyok az! -ránéztem az ijesztgetős idegenre. Jonghyun volt az.
- Ne ijessz meg így többet, majdnem szívinfarktust kaptam. -toltam le.
- Elnézést. -kért bocsánatot kiskutyaszemekkel a sapija alatt. Oh, milyen aranyos~
- Mi járatban erre felé? -kérdeztem tovább indulva.
- Tessék? Ja.. erre sétáltam és megláttalak. És te?
- Most megyek hazafelé a munkából.
- Hol dolgozol? Csak nem abban a cukrászdában? -mutatott a cukrászdára, ahol dolgozom.
- De. -csak ennyit mondtam.
- Hééé! Váárj meeg! -hisztizett, mint egy kisgyerek.
- Már megint hazakísérsz? -kérdeztem flegmán, miközben a szívem azt akarta hallani, hogy igen.
- Igen. -felelte nemes egyszerűséggel. - Nem hagyhatom, hogy kegyednek bármi baja essen. -viccelődött, mire oldalba böktem és mosolyogni kezdtem.
Örülök, hogy nincs elszállva magától [annyira] sztár létére. Olyan aranyos férfi és az a csók~
- Mitől pirultál el? -nézett rám kérdően.
- Én nem pirultam el. -fordultam el.
- Csak nem a tegnapi csókunkra gondoltál? -kérdezte önelégült mosollyal.
Gyorsan megráztam a fejem.
- Tudtam én! -kuncogott egy kicsit. - Nézz ide egy pillanatra. -kért engem.
Odafordultam hozzá, amire ő megfogta a derekam és szorosan magához ölelt. Mélyen a szemeimbe nézett, majd ajkaimra és visszatért szemeimre. Lassan lehunyta szemeit és megcsókolt. Nem tudtam tovább tagadni, hogy érdekelt. Karjaimat a nyaka köré fűztem. Ez a csók másabb volt, mint amit az első találkozásunknál adott, sokkal érzékibb és vadabb. Levegőért kapkodva váltunk el. Nem mondott semmit és persze én sem, csak elindultunk haza.
Hazaérve lezuhanyoztam, átöltöztem és lefeküdtem aludni.