Aztán 1 hónappal később megtaláltam azt a fiút, akit tudok még őszintén szeretni. Nem akartunk rögtön bele vágni a szerelem témába, ezért csak összejárogattunk. Két hét múlva megcsókolt, onnantól kezdve már kapcsolatban voltunk. Eljött egy fontos ünnep az életemben, ami csak egyszer van, együtt mentünk ünnepelni és együtt mentünk haza is. Egymás mellett fekve az ágyban csendben egymást néztük éjjel. egyikőnk sem tudott aludni, majd nem sokkal később elárulta nekem, azt az egy szót, amit már vártam: Szeretlek! A remény megcsillant a szemeimben és már már elolvadtam a karjaiban. Aznap éjjel én gyönyörűeket álmodtam a karja között. Sokat jártunk össze ezután is, ha lehet még többet.. és a végén én teljesen belé szerettem. Eltelt egy hónap és mondott nekem olyanokat, hogy ha kibírom vele két évig még akkor.. stb stb.. Gondoltam hosszú távú kapcsolatot szeretne, így még jobban kezdtem megszeretni, mivel akkor ugyanúgy gondolkodtunk. Sokszor jött fel a szex is témának, én még nem akartam, mert még nem éreztem magam úgy, hogy na akkor most tényleg, nekem ahhoz több idő kellett.
Aztán kezdett velem nem úgy bánni, az egyik este már nem írogatta nekem azt, hogy menjek át fele hozzá, nem írta, hogy hiányzom neki, szinte mindenre annyit írt csak, hogy neki mindegy. Kicsit rosszul esett, az is, hogy több ízben lerázott, de annak tudtam be, hogy biztos fáradt. Másnap reggel bocsánatot kértem tőle, a viselkedésem miatt, kicsit megnyugodtam amikor azt láttam, hogy nincs okom bocsánatot kérni. Csak ezután jött a fekete leves.
Elkezdtünk beszélgetni, lassan jött az, hogy ő szeret, de nem érzi azt a pluszt, amit az exbarátnőjénél, nem tud tovább lépni egy bizonyos szinten. Mondtam neki, hogy ha a szexre gondol én megteszem, ha attól majd érezni fogja, de csak annyit mondott, hogy ő tud várni velem. Aztán feljött az, hogy nem tudja elfelejteni az exét, viszont engem is szeret és nem akar velem szakítani. Mondanom sem kell, hogy indultam el a tánciskolába, ahová járok. Az órákon sírás kerülgetett végig, folyton csak azon járt az eszem, hogy mi lesz ha őt is elveszítem. Aztán sok gondolkozás után arra jutottam, hogy szünetet ajánlok fel neki. Ezt hazaérve meg is tettem, írtam neki, hogy saját magával kell tisztáznia az érzéseit, azt, hogy tart e még annyira, hogy velem próbálkozzon és azt, hogy mit tenne akkor, ha itt vége. Talán vissza szaladna az exéhez? Tudjátok mi volt a válasz? Az, hogy nem tudja. Teljesen össze van zavarodva Nem akar megbántani de igen csak kétesélyes a dolog. Azonnal elszomorodtam és megakartam őrizni a tiszta látásmódomat, amit összegyűjtöttem a nap folyamán. Hála az égnek sikerült, mondtam neki, hogy békén hagyom egy ideig, nem fogom keresni, hogy ne legyen az, hogy befolyásoltam vagy bármi más, gondolkozzon egy kicsit a fejével is. Azt mondta megteszi.
Nos kíváncsi voltam mire jut, de arra még inkább, hogy engem mi sarkallt arra, hogy saját magamban eltemessem az érzéseimet iránta, amit nem sikerült teljesen, a keze még kilógott a föld alól. Eltelt egy hét, két hét, egy hónap nem keresett. Szóval én még mindig azt a kis kezet simogatom és szorongatom magamhoz még most is, még mindig látom azt a piszkos reményt. Egyszerűen én túlságosan szerettem őt ehhez.
Szóval most a táncba ölöm minden energiámat és próbálok felnőni a vágyaimhoz. A szomorúságomat is táncba fojtom és próbálok megint az a mosolygós és kedves lány maradni, aki voltam régen. Réges-régen, amikor még hittem a mesékben, hittem, hogy értem is eljön az a mesebeli herceg, akivel minden jó lesz, amikor még hittem, hogy vannak igaz barátok és van igaz szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése