Megmentő ~~Kim Jonghyun [1. rész]

- SooMin!! -üvöltötte a főnököm. - Azonnal gyere ide és takarítsd fel ezt a szemetet, amit ezek a mocskok hagytak!!

~Ő volt DongMin, a főnököm. Igazán zsémbes egy alak. Nem sokkal volt idősebb mint én, tehát úgy 30 körül lehetett. Állandóan csak parancsolgatott és ha tehette, akkor élvezte, hogy halálra hajszoltathatott. Éppen ezt csinálta, akkor is.~

Odamentem az egyik kis asztalkához és letakarítottam azt. Két pár ült ott azelőtt, hogy én elkezdtem takarítani, fiatalok voltak még és ez a viselkedésükön is nagyon meglátszott. Miután letakarítottam az asztalt DongMin máris új feladatot talált ki nekem. Hiába volt már késő, megbízott azzal, hogy vigyek el az SM-be egy tortát SooMan névre. Hát repestem az örömtől és a gondolattól, hogy talán láthatom Kim Jonghyunt. Azonnal szaladtam átöltözni.

Pár perccel később már dübörgött a SHINee  fülemben és úton voltam a tortával az SM felé. Azt mondta a főnök, hogy mivel késő van, a tortát elviszem és már mehetek is haza. Nem mertem buszra szállni a tortával, ezért inkább sétáltam, de persze nem volt olyan messze a mi kis cukrászdánk a ma esti célomtól. 10 percet sétálhattam és beléptem az ajtót. Lent útbaigazítottak, hogy hova vigyem a tortát. Először egyenesen kellett mennem a folyosón, majd be kellett fordulnom balra, aztán fel a lépcsőn, ott megint balra és jobbra a második ajtó. Ahogy beléptem SooMan irodájában találtam magam. Letettem a tortát az asztalra, ő kifizetett és már indultam is kifelé.
Lefelé a lépcsőn elhallgatott a zeném. Lemerült a telefonom. Nagyon jó~ gondoltam magamban, majd zsebre vágtam a telefont és folytattam utamat. Elmentem a buszmegállóba, hogy megnézzem mikor jön busz. Sajnos csak másfél óra múlva indult volna az egyik, ezért úgy döntöttem inkább hazagyalogolok. Egész úton az járt a fejemben, hogy milyen jó lett volna a SHINeeval vagy valamelyik másik bandával találkozni az SMben. Teljesen elmerültem a gondolataimban és az ébresztett fel, hogy lépteket hallottam a hátam mögül. Gyorsabbra vettem a tempómat, mire a hátamnál lévők sutyorogni kezdtek és egyre csak közeledtek. Futásnak eredtem, de pár méterrel odébb nekiütköztem egy férfinak. Látta, hogy menekülök a mögöttem lévők elől, ezért megszólalt:
- Szervusz drágám, már azt hittem soha nem érsz ide! Annyira hiányoztál! -a mondandója végén megcsókolt, olyan hitelesen adta elő a kis monológját, hogy az üldözőim eltűntek.
- K-köszönöm. -nyögtem ki végül és meghajoltam.
- Nincs mit és ne hajolgass kérlek. -bólintottam, majd felnéztem, hogy lássam megmentőm arcát.
- Te Jonghyun vagy!
- Igen, én vagyok az. Adok egy autogramot és megcsókollak még egyszer ha ezt nem mondod el senkinek, hogy engem itt láttál.
- Nyugi már! Nem kell az autogramod. Nem állt szándékomban senkinek sem elmondani, hogy megmentettél és azt sem, hogy megcsókoltál. Úgysem hinné el senki. Meg amúgy sem vagyok olyan fan, mint akinek képzelsz.
- Ohh, rendben van. Köszönöm.
Meghökkentem.. Ennyire fontos lenne neki, hogy ne zavarják a hülyeségekkel?! Hülye kérdés, persze, hogy nagyon fontos neki, hiszen Idol. Pabo vagyok!!~
- Nos Jonghyun, örülök, hogy láthattalak végre valahára. Most mennem kell. Viszlát! -köszöntem el és elindultam.
Utánam jött.
- Legalább engedd meg, hogy hazakísérjelek. Egy ilyen szép lánynak, mint te nem szabadna kint sétálnia ilyenkor.. -mondta elmerengve.
- Ohh.. rendben. Tudod ha nem mentem volna be az SMhez a tortával és jött volna busz, akkor nem sétálnék ilyen későn. -magyaráztam neki kicsit kipirulva a bóktól, mire ő bólintott.
Eztán már teljes csendben mentünk haza egymás mellett. Nem mertem úgy viselkedni, mint egy fan, inkább rendes emberként kezeltem. Elértünk a házamhoz.
- Akkor azt hiszem eljött a búcsú pillanata. Örültem, hogy találkoztunk Kim Jonghyun! -mosolyogtam rá szélesen.
- Várj! Még a nevedet sem tudom..
- SooMin, Kim SooMin vagyok. -fordultam hátra nevetve.
Intettem neki és bementem az ajtón. Amint bezártam az ajtót háttal neki dőltem és lecsúsztam a földre.
El sem tudom hinni, hogy Ő nemrég megcsókolt!!~
Nagy nehezen felálltam és kinéztem az ajtó melletti kis ablakon, már sehol sem volt. Felmentem a szobába és bevetettem magam a pihe-puha ágyikómba...